A politikus úgy véli, hogy azok a számlák, amelyeket az APEH a Köztársaság téren foglalt le, részei egy ötmilliárd forint értékűre becsült áfacsalás-sorozatnak. Több ember letartóztatásban van, tehát a szocialisták érintettsége bizonyított – tette hozzá. A Dunaferr korábbi vezetésének és az ÁPV Rt. korábbi, bűnvádi eljárás alatt álló vezetőségének korrupciós összetartozása, a többmilliárdos csalások szálai itt is az MSZP-hez vezetnek – hangsúlyozta Csurka István. Ehhez képest feltűnő, hogy a kereskedelmi televíziók a kormányt és a Fideszt érintő jelentéktelen dolgok felfújásával akarják eltakarni az MSZP ügyeit – fejtette ki a MIÉP elnöke, aki szerint a szocialistákat és a szabad demokratákat az egyoldalú médiatámogatás tartja életben. Úgy fogalmazott: Magyarországon sajtóterror van, amelyet nem Oszama bin Laden szervez.
Csurka élesen bírálta a közvélemény-kutató cégeket is, amelyek – a kétségtelenül jelentéktelen – óbudai időközi választások eredményével ellentétesen ismét négy százalékra teszik a MIÉP-et, holott jelöltjének 17 százalékos volt a támogatottsága. Arra kéri a kormányt és az Országgyűlést, egységesen lépjenek fel a hamisítás ellen, amely a választások eredményét is nemzetellenes irányba befolyásolhatja.

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás