Jugoszláv gazdaság: várakozó vállalkozók

Ugrásra készen állnak a magyar vállalkozók a Dél-Alföldön, hogy bekapcsolódhassanak a jugoszláviai privatizációba. Ezért egyre többen keresik fel tanácsadásért a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát – tudatta a Magyar Nemzettel Kozsuchné Somogyi Katalin, a kamara külgazdasági igazgatója. Trianon óta különleges jelentőségű lett a Dél-Alföld és a Vajdaság közötti gazdasági kapcsolat. Leszámítva a Rákosi-korszakot, amikor az országhatárt légmentesen lezárták, a két terület lakossága élénk árucsere-forgalmat folytat, a gazdasági egymásrautaltságukat csak akkor nem tudták kihasználni, amikor a politikai válságok közbeszóltak. A második világháború utáni korszakban a Dél-Alföld és a Vajdaság közötti együttműködés gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A nyitás az államközi egyezmény keretében bonyolódó kis-határ menti forgalommal indult, ami a nyolcvanas években már a termelési kooperációban is kicsúcsosodott. Szegedről szállították a tejet, a cukorrépát a vajdasági gyárakba feldolgozásra, míg a jugoszláv Vegetát, húskészítményeket, pástétomokat a szegedi székhelyű nagykereskedelmi vállalatok terítették Magyarországon. A két állam közötti áruforgalom 1991-ben rekordot ért el – ez már országos adat –, aminek értéke 750-780 millió dollár volt.
A balkáni háború visszavetette ezt a pezsgést, sutba került a kishatár menti árucsere fogalma is, illetve az a batyus kereskedésre módosult, korlátozódott. Még a NATO-bombázás idején is ezrek jöttek át Jugoszláviából, hogy a szegedi, vásárhelyi szupermarketekben vásároljanak be. Napjainkban e bevásárlóturizmus annyira lendületes, hogy külön autóbuszok hozzák-viszik a jugoszlávokat, akik mindent vesznek, de az arányokról nincs statisztika, becslések szerint dollármilliókban fejezhetők ki. Ebben a batyus kivitelben a legkeresettebb termék a hús, margarin, felvágott, étolaj. Látva az élelmiszer népszerűségét, egyre több vállalkozó érez magában bátorságot arra, hogy a multikat megelőzően hídfőállást építsen a Vajdaságban, ahol nincsenek nyelvi nehézségeik. Sajnos arról nincs nyilvántartás, hogy ez a mozgalom pontosan hány üzletembert érint. Egy, a kilencvenes években készült KSH-statisztika szerint 1700 vegyesvállalatot jegyeztek be Szegeden, ám abból csak 80 cég emelkedett ki, s közülük 11 rendelkezett jugoszláv tőkével. Szakmailag csak az összforgalmat lehet biztosan meghatározni, idén az első fél évben a magyar kivitel – szintén országos adat – Jugoszláviába csaknem 95 millió dollár volt, míg a behozatal 25 millió dollárt ért el. Az előrejelzések szerint az év végére 260-280 millió dolláros áruforgalom várható, s talán jövőre elérhető a balkáni válság előtti szint. Kozsuchné úgy nyilatkozott a dél-alföldi tapasztalatok alapján, hogy az élelmiszer mellett jó piaca van kint a magyar műtrágyának és a vegyipari alapanyagoknak.
Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a fizetőképes kereslet csökkent, ugyanis az átlagfizetés nem haladja meg a 150–200 német márkát. Az újvidéki közgazdász, Tomislav Nikolic kimutatása szerint tavaly minden második vajdasági vállalat veszteséges volt, ahol az alkalmazottaknak több mint a fele dolgozott. A gyáriparra jutott a deficit 65 százaléka. Például 15 cukorgyárból csupán 9 működik, ezért lehetséges, hogy a magyar cukorrépát a szomszédos országban olcsón dolgozzák fel. Kuzsuchné szerint a két ország közötti áruforgalom még alkalmi jellegű, ennek ellenére a júniusban elfogadott jugoszláv privatizációs törvény óta a nagy cégek is érdeklődést mutatnak a befektetésekre. Júniusban a brüsszeli megajánlási konferencián negyvenmillió eurót szántak az újvidéki Szabadság híd helyreállítására, amit 1982-ben a magyarok kooperációban építettek a jugoszlávokkal.
Ezért sem lehet csodálkozni azon, hogy Szegeden egymást érik a magyar–jugoszláv befektetési konferenciák. A legközelebbit szeptember 12-én tartják, amelyen már állásbörze is lesz.