Korán jött tél

Hosszú tél előtt állunk. Már most havazik. Piros hó hull, hull egyre nagyobb pelyhekben. Előrehozott tél szakadt harmadkis hazánkra. Előrehozott hótorlaszok nehezítik a közlekedést. Szegény adatvédelmi biztos autója is ott vesztegel valamelyik hófúvásban, mert hogy fújják erőst. De a médiakurátorok is a hóviharban rekedtek és sehol egy hómaró. Hóhányó viszont annál több. Munkastílusuk, elegánsabban: munkafilozófiájuk, még elegánsabban: munkamoráljuk – láthatóan kifinomult. Amit maguk elől eltakarítanak, azt mások útjaira dobálják. Akár a „jó szomszédok”, akik szemetüket a másik portá(l)jára hajigálják. Csakhogy manapság más szelek fújnak és a passzátszelet sem a hócsinálók fújják. Ezért azután gyakran, amit elhánytak estig, az reggelig visszajön a szelek szárnyán.
Most Dunaferrnél kritikus a helyzet. A szép piros hó eltakarja a jeget, márpedig az ilyen álcázás nagyon veszélyes lehet arra nézve is, aki tudja, mi hol van. De baj nem lehet, mert erősítés érkezett. Két nagy kaliberű csúszásgátló. Mindent tudnak, mondják küldőik. Még azt is, hogy hogyan kell kijelölni az elterelő utakat.
Hasonlóan kritikus a helyzet a vecsési körforgalomnál. Többen elcsúsztak. Itt nagyon nehéz tiszta közterületet teremteni, mert – nem elég, hogy megfordult a széljárás – maguk a közterület-felügyelők is akadékoskodnak. Nem átallották még a nagy melegedőbe is betolni pofájukat, és ott a forraltboros fazék födelét is fölemelték. De nem a bort keresték, a számlákat. Meg is találták azokat, Mondják, Kovács főbrigadéros úr nagyon mérges volt. Szidta a hóhányókat: reggel miért nem azokkal a vacak papírokkal gyújtottak be! Nagy, rendkívüli hómunkás úr meg is mondta, miután jelentkezett a kijelölt helyen, ha mindig akadékoskodnak, nem lehet tiszta közterületet teremteni. A parlament elé viszi az ügyet. Lapátra kell tenni a közterület-felügyelőket, APEH-nyomozóstól, borkommandóstól mindet. Akkor majd lehet nyugodtan folytatni a hóhányást.
Máskülönben az ember a saját havával azt csinál, amit akar. Arra utakodik, amerre akar. Ha be az erdőbe, akkor be az erdőbe, ha meg be a bokrosba, hát be a bokrosba. Senkinek semmi köze hozzá, végre is demokrácia van. Mindenesetre 3-400 ezer hólapát rendel.
A szép piros hó hull, csak hull, mint lopott lóra a csikós puha, meleg subája, terül harmadkis hazánkra habkönnyű, súlytalan takarója. Hullj, csak hullj szép piros hó, duma alatt alszik a rét, „aludj el szépen, kis Balázs”, te kis bugyutám – duruzsol a piros hóember altatója. Lesz majd szőlő, lesz majd lágy kenyér. Lesz majd mosolygós barack – okos kis fejecskédre is – kurta farkú malac, meg piros alma… Alukáljál csak. Tudod, mi majd helyetted. Mindent. Csak neked, érted. Érted? Úgy, mint régen. Nem úgy, mint most. Illetve úgy, csak jobban. S hull, hull a piros hó, hullanak a vörös szegfű szirmai.
Mi lesz tavasszal? A hó elolvad. Az ereszekről nyakunkba csöpög a hideg hólé. Elolvad a hóember is, helyén csak egy tócsa marad. Győzzük eltakarítani azt, ami a hosszú tél alatt a hóba beléfagyott, s kikelet jöttével a hó alóla kiszaladt.