A politikus kizárta annak lehetőségét, hogy a választások után nagykoalíciós együttműködés jönne létre a Fidesz és az MSZP között. – Ennél még a kisebbségi kormányzás is jobb lehetőség – hangsúlyozta. Kövér László szerint sem erkölcsileg, sem politikai értelemben nem jöhet létre együttműködés az MSZP-vel. Hozzátette: a szocialistáknak még negyedszerre sem sikerült olyan vezetőgarnitúrát találniuk, amelyik „nem cipeli magán a múlt terheit”. A politikus kizárta a lehetőségét a MIÉP-pel való koalíciós együttműködésnek is. – A MIÉP-pel való kormányzati együttműködés az európai uniós csatlakozást igen jelentős mértékben gátolná – tette hozzá Kövér László.
A politikus kifejezetten sikeresnek ítéli meg az Orbán-kormány teljesítményét, összehasonlítva a rendszerváltás utáni többi kormány munkájával. A politikus fordulatértékű változásnak nevezte, hogy csökkent a népesség fogyásának üteme, s 1980 óta 2001-ben először több gyermek született, mint az azt megelőző években. Kövér László sikeresnek nevezte a Fidesz vezette kormány családpolitikáját, a szegénység enyhítésére tett intézkedéseit, és azt, hogy a polgári kormány idején két év alatt 25 százalékkal sikerült csökkenteni az országban a bűncselekmények számát. Kövér László szerint megváltozott az emberek hangulata, s „ma már nem a magyar a világ legpeszszimistább népe”.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
