A mi fővárosunk

A kárnak nincs gazdája. Vannak még dolgok, amelyeknek szintén nincs a régi szólás szerint, de maradjunk egyelőre ennyiben

Körülnézve a világban, szinte mindennek van jog szerinti birtokosa, haszonélvezője, bérlője, megbízott vagyonkezelője, de az igazi gazdája már sok mindennek hibádzik. A gazda kevesebb, mint a telekkönyvben nyilvántartott tulajdonos, de ugyanakkor sokkal több: az ő személyes gondoskodása, munkája által hoz hasznot a termőföld, az erdő, a halastó, az ő törődése révén őrzi meg állagát, ezáltal értékét az épület, a műhely – a gazdaság. Fonákja felől nézve: ha valami elhanyagolt, romladozik, pusztul, nem működik rendesen, rendeltetésszerűen, az elsősorban a gazdáját minősíti.
Sajnos volt, és van is alkalmunk megtapasztalni, milyen rossz gazda bír lenni az állam. Az általa a közvagyonról való gondoskodással megbízott intézmények és személyek is szépen leszerepeltek már. Ami mindenkié, az senkié – véli egy másik népi bölcsesség, tömören öszszefoglalva a létező szocializmus lényegi tanulságát.
Van egy különleges helyzet, amikor az emberek a demokrácia szabályai szerint bíznak meg valakit, képviselje érdekeiket, viselje gondját közös tulajdonuknak. Lakóhely szerinti megoszlásban ezt a választott elöljárót polgármesternek hívják. Elvileg mindegy, hogy százfős falucska, vagy milliós nagyváros élén áll a polgármester, feladatának elvégzéséhez ennek arányában állnak rendelkezésére az eszközök. Az is igaz – érdemes meggondolni –, hogy ha manapság bármelyik településünk életét minősítjük, akár jó, akár rossz előjellel, azonmód odakívánkozik az illető polgármester neve, mintegy helyzetmagyarázatként.
E kissé didaktikusra sikeredett felvezetéssel oda szeretnék kilyukadni, hogy a mai Budapest élete, a város külső megjelenése is épp olyan, amilyen a vezetése. Amilyen a főpolgármestere. Aki immár tizenegyedik éve vezeti a kétmilliós Duna-parti metropoliszt. Olyan híres városatyák, polgármesterek címének és támlás székének örököse, mint Rottenbiller, Kammermayer, Bárczy. Olyan városépítők és -szépítők munkálkodtak előtte a magyar fővárosért, mint Podmaniczky, Reitter. A felsoroltak nemcsak a „mesterei” voltak Budapestnek, hanem a gazdái is. Együtt éltek a gyorsan fejlődő településsel, polgáraival, lakóinak gondjaival. A mi emberünkről ezt nem lehet elmondani (még ki is költözött a városból a csendes, jó levegőjű Budakeszire), minden jel szerint hiányoznak is az ehhez kellő képességei.
Budapestnek immár aggasztóan hosszú ideje nincs gazdája. És ez nagyon meglátszik rajta.