A nevetés tudománya

Az énekben nem képzett férfiak egy része képes a magas C hang kiadására, míg néhány hölgy még erre is rátesz egy oktávot. Az operában ugyancsak nagy sikerük lenne, csakhogy az érintettek általában nem is tudnak erről a képességükről, merthogy ez nevetés közben történik – derült ki egy vizsgálatból.

Grimm Balázs
2001. 10. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóléti országban rengeteg pénzt költenek meglehetősen furcsa témájú és haszontalannak tűnő kutatások finanszírozására. Ezek egyikét a közelmúltban a New York-i Cornell és a marylandi Vanderbilt egyetem végezte, melynek során pszichológusok a nevetés akusztikáját tanulmányozták. Kilencvenhét önkéntes bevonásával végeztek kísérletet, amelynek során a kísérleti alanyoknak Monty Python- és Billy Crystal-filmeket kellett nézniük unásig, miközben rendkívül érzékeny műszerek figyelték minden rezdülésüket. Megerősítették azt az olykor szabad füllel is hallható tényt, hogy a nevetés különböző hangokból áll össze, mint amilyen például a morgás vagy a fütyülés, ráadásul fizikai különbségek mutatkoznak a női és férfiúi kacaj között. A férfiak hajlamosak horkantani nevetés közben, míg a nők inkább gurguláznak és „dalolnak”. A 97 önkéntes 1024 féle hangmintát szolgáltatott.
A nevetés magasabb frekven-cián szól, mint hinnénk. A női kacaj a beszéd hangmagasságának kétszeresét is eléri, míg a férfiak torkát ezen érték két és félszerese hagyja el. Néhány férfi képes a szopránok magas C-jét is megszólaltatni jókedvében, míg a hölgyek közt akad olyan, aki nevetve, de tudtán kívül képes az ominózus magas C-re még egy oktávot rátenni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.