A Tetra-rendszer csapdája

2001. 10. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kampány van, ilyenkor semmi sem drága. Még a biztonságunk sem – ha valahol farkast lehet kiáltani, azonnal megteszik, függetlenül attól, hogy még bárány sincs a láthatáron. Most épp a Tetra készenléti rádiókommunikációs rendszer a soros mumus, a vádak a szokásosak.
De kezdjük az elején. Már a Horn-kormány belátta szükségességét, aztán most végre mozdult valami a készenléti szolgálatok rádiókommunikációs rendszerének ügyében. A szeptember 11-e utáni, megváltozott világban nem lehet eléggé hangsúlyozni, mekkora jelentősége van egy korszerű, megbízhatóan működő információs rendszernek a rendőrség, tűzoltóság, mentők, határvédelmi szervek és a polgári védelem között. A rendszer működtetésére létrehozott Magyar Posta Tetra Rt. négy világcéget hívott meg az előminősítő pályázatra, döntés október végére várható. A tervek szerint decemberben Budapesten már működnie kell a rendszernek, hogy aztán a lehető legrövidebb idő alatt felépüljön az országos hálózat.
A dolog azonban sokaknak nem tetszik. Először az volt a baja az ellenzéki sajtónak és politikusoknak, hogy miért a Tetra és miért nem a Tetrapol mellett döntött. A válasz egyszerű: mert az előbbi, az Európai Távközlés Szabványügyi Intézete által elfogadott megoldás a jobb. Képletesen szólva: lehet ló vonta postakocsin is szállítani a levelet, de a robbanómotor feltalálása óta az utóbbi valamivel gyorsabb…
Néhány hete az a baj (baloldali lapokban olvashattuk), hogy a kormány előre kiválasztotta a győztest. Először csak úgy fogalmaztak: „a kormányzatnak még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a pályázat már a kihirdetése előtt eldőlhetett.”
Aztán már élesebbre váltott a megfogalmazás: „már a kormányzati megrendeléseket várhatóan elnyerő, nemzetközileg is elismert vállalatok is kényelmetlenül érzik magukat a kormány és a Magyar Posta »közbeszerzési« gyakorlata miatt.” Tegnapelőtt pedig ez jelent meg (szintén a baloldali sajtóban): „a túlzottan rövid pályáztatási és bírálati idő azt a gyanút keltheti, hogy a nyertest előre kiválasztották.”
Az egyik világcég hetven éve foglalkozik az ilyen típusú kommunikációs alkalmazásokkal. A műfajban a legjobb a földgolyón, annak is köszönhetően, hogy 1994-ben ő bonyolította le a világon az első Tetra-hívást. A világ kilenc legnagyobb Tetra-rendszeréből hatot vele építtettek. Ha Magyarországon is ő lesz a befutó (mint ahogyan ez szakmailag indokolt), máris hosszú hetekre megvan a téma a baloldali sajtóban: lám, mi tudtuk előre, korrupt a kormány. Ha nem ő győz, akkor még könnyebb a helyzet, mert némi szünet után elő lehet jönni a titkos ásszal: rossz rendszer épül, mert nem ért hozzá a kormány. Rosszul döntöttek, mert nem a legkompetensebb nyert.
Az új világban emberéletek múlhatnak a másodperceken. A készenléti rádiókommunikációs rendszer szükségességét mindeki elismeri, mégis rendületlenül fúrják a megvalósítást. Kampány van – arra gondolni sem merek, hogy netán azért kell megbuktatni az esélyes céget, mert üzleti érdek fűzi össze a másikkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.