Apróságok

Fontos apróságok történtek az elmúlt néhány napban. Először is nagyon tanulságos volt, hogy a kalocsai menekülttábor ügyében az SZDSZ milyen gyorsan tudott lehasadni a toleranciáról. A pártocska története során egyébként ez volt az egyetlen eset, amikor elveiket megmérhették volna, mert az elmúlt tíz évben csak harsány szövegek szintjén kellett bizonyítaniuk mérhetetlen befogadókészségüket. A verbalizmussal nem volt baj, csak hát a gyakorlatban kiderült, mint eddig minden elv esetében, ami mögé az SZDSZ odabillent, hogy liberálisék nagyszájú programjának csak a torka véres.

Aztán az is érdekes momentum lehetett (nem most történt, de most derült ki), ahogy Medgyessy Péter eloldalgott a meglepett titkárság mellett, és besurrant Orbán Viktor miniszterelnökhöz, mondván, egy kis munka kellene kezitcsókolom. Ültek egymással szépen szemben, a nemzet által leköszöntött pénzügyminiszter, úgy is mint a parlamenti ellenzék ciklusokon átnyúló leendő vezére, és Orbán Viktor, az egész pályás letámadó, aki ahelyett, hogy körömtaxin küldte volna haza, érdeklődve végighallgatta a bús bankár bánatos ecseteléseit. Medgyessy Péter nem kertelt, megmutatta, hogy az Armani-öltöny térde már teljesen kifényesedett, az ujja meg rojtos, tessék hát a Medgyessy Consultinggal valamit nagyon gyorsan átvilágíttatni, különben nem áll jót magáért. Mint mondta, tanácsai aranyat érnek, első számú tanácsa, ezúttal még díjazás nélkül, úgy szól, hogy adjanak neki valami munkát. Remek esemény, amit tovább színez Medgyessy Péter jelenlegi álláspontja az esetről, tudniillik most még neki áll feljebb.
Egy másik figyelemre méltó mozzanat, hogy október 6-án ugyanez a Medgyessy Péter, ezúttal mint Magyar Haynau Párt miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a nemzet mindig akkor jutott előbbre, amikor nem a széthúzás, az ellentétek, hanem az összefogás és a közös cselekedni akarás volt, ami vezérelte, továbbá, ha ez még nem lenne elég, a nemzet mindig tisztelettel és mély főhajtással gondol azokra, akik életüket áldozták a szabadságért és a hazáért, illetve… nem, itt összekevertem valamit, Magyarországon nincsen Haynau Párt, de ha lenne is, nyilván nem október 6-án szólaltatná meg a trombitát, és nem Medgyessy Péter lenne a miniszterelnök-jelöltje. Az úr a Magyar Szocialista Párt tulajdona, és megbízatásának szerves részeként Kaposváron egyrészt kifejtette, hogy büszkén vállalja 1956 örökségét, Budapesten pedig hirtelen nagyon meg volt lepve, hogy a 301-es parcellánál belekiabáltak a beszédébe, bankárnak minősítették, és kérték, hogy menjen onnan. Medgyessy Péter azért csak elmondta, amit akart, nevezetesen, hogy nemzet mindig akkor jutott előbbre, amikor nem a széthúzás, az ellentétek, hanem az összefogás és a közös cselekedni akarás volt, ami vezérelte, továbbá, ha ez még nem lenne elég, a nemzet mindig tisztelettel és mély főhajtással gondol azokra, akik életüket áldozták a szabadságért és a hazáért, szóval csupa olyasmit, amit az egykori gyilkosok jog- és justizmord-folytonos – egyébiránt máig büntetlen – örökösei ilyenkor mondani szoktak. És fel is volt háborodva kissé, aminek jeleként Kovács László elítélte, és a nemzetet megosztó politikai szándékból születettnek nevezte a temetői demonstrálók megnyilvánulását. Elképesztő ez a cinizmus, hogy az MSZP, amelynek különböző káderei már a fél világtól bocsánatot kértek, a mai napig egy beismerő félmondatra nem méltatja a magyar társadalmat 1956 ügyében, viszont rendszeresen odajárnak koszorúzni, ahol szellemi, fizikai és jogi elődpártjuk áldozatai szeretnének már végre békében nyugodni, többek között október 23-án is. Egy vidéki szocialista polgármester legalább nem kertelt: ő arra emlékezett, hogy cukrot kapott az orosz katonáktól. Bár sajnálatos, hogy a mai napig azt nyalja.