Átadták a Shiba-díjakat

Idén tizenegyedik alkalommal adták át a minőségfejlesztés terén kiemelkedő eredményeket elért pályázóknak az IIASA– Shiba-díjakat. A Gazdasági Minisztériumban (GM) tegnap heten vehették át a díjat, valamint kilencen kaptak elismerő oklevelet. A díjakat Nagy Róza, a GM közigazgatási államtitkára, Pálinkás József oktatási miniszter és Shoji Shiba professzor adta át.

Mayer György
2001. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiemelkedő eredmények elismeréséért Magyarországon a minőségfejlesztésben – Európában elsőként – 1989-ben alapították meg az IIASA–Shiba-díjat, amelyet Shoji Shiba japán professzor, a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (IIASA), valamint az ipari miniszter által létrehozott „IIASA–SHIBA Alapítvány a Minőségfejlesztésért” szervezet adja ki.
Mint Kálmán Alberttől, a GM főtanácsosától, a díjbizottság vezetőjétől megtudtuk: rekordszámú pályázat érkezett az idei kiírásra. A díj történetében először érkezett pályázat a vasúti áruszállítás, valamint a felsőoktatás területéről. A beérkezett pályázatok értékelését követően összesen heten kaptak díjat (közülük ketten megosztva), valamint kilenc oklevelet is átadtak a sikeres pályázóknak.
Az alapítvány és a díjazás célja az átfogó minőségirányítási rendszer (TQM – Total Quality Management) elterjesztése, az alkalmazás során szerzett tapasztalatok összegyűjtése és átadása. A díjra négy területen lehet pályázni: ipar (kereskedelem, szállítás, hírközlés, szolgáltatás), egészségügy, oktatás és közigazgatás. A minőségfejlesztés gyakorlati bevezetése terén kiemelkedő eredményeket felmutatók három kategóriában (egyéni, csoportos és szervezet) kapnak elismerést.
Az IIASA–Shiba-díj, a nemzeti minőségdíjakhoz képest rugalmasabb feltételrendszere lehetővé teszi, hogy a minőségfejlesztésben még csak most induló szervezetek is elismerést kapjanak. A díj kategóriarendszere megteremti annak a lehetőségét, hogy ne csak egy teljes szervezet kiválóságát ismerjék el, hanem kisebb csoportok, egyének kezdeményezéseit is. A díj feltétel- és kategóriarendszerének köszönhetően fontos szerepet tölt be az ágazati és a nemzeti minőségi díjak rendszerében is. Ezt támasztja alá, hogy a magyar minőségi díjat több olyan vállalat is megkapta, amely korábban IIASA–Shiba-díjat nyert.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.