Átfogó reformot sürget a SZEF

Folyamatosan romlanak az egészségügyben a működési feltételek.

Bákonyi Ádám
2001. 10. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az irreálisan alacsony keresetek miatt egyes intézményekben kritikus méreteket öltött a gyógyító munkával foglalkozók elvándorlása, amely már a betegellástást veszélyezteti – áll a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tegnapi állásfoglalásában.
A konföderáció ügyvivő testületének közleménye szerint az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI) alkalmazottainak nyílt levelében megfogalmazott gondok is a helyzet súlyosságát jelzik. A SZEF ezért egyetért az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének azon felhívásával, amely támogatja az OBSI dolgozóit. Mivel a szövetség szerint az egészségügy helyzete az egész társadalmat közvetlenül érinti, a SZEF valódi, mélyreható reformot sürget ezen a területen.
Bár a szervezet elismeri a kormány közelmúltban hozott döntésének jelentőségét – eszerint pótlékuk emelésével átlagosan 8-9000 forinttal emelkedik a három műszakban dolgozó ápolók bére –, a SZEF állásfoglalásában leszögezi: az egészségügy problémáinak megoldása csak egy átfogó bérfelzárkóztatási program és életpályarendszer megalkotásával lehetséges.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.