A környék lakói csak arra emlékeznek, hogy a Sasadi út sarkán lévő kertes családi házban üzemelő kocsma egyszer- csak bezárt. Aztán építők jelentek meg, s ma már az évszázados gyönyörű fák alatt fagylaltozni lehet.
Az Auguszt jól csengő márka a valódi cukrászdákat kedvelő budapestiek körében. A család most ismét új üzletet nyitott. A család, azaz a negyedik és ötödik generáció tagjai: Auguszt Olga, az édesanya és lánya, Auguszt – Arató Auguszta, valamint az Auguszt lány férje.
– Két esztendővel ezelőtt vettük meg a több mint százéves épületet hitelek segítségével – mondja Auguszta. – A korábbi kölcsönöket már fölemésztették a fölújítási munkák, amikor szinte az égből jött a segítség: a Széchenyi-terv támogatása. Ennek keretében fejlesztésre és gépvásárlásra kaptunk ötmillió forint vissza nem térítendő támogatást. Hárommillióért krémfőzőgépet, kétmillióért tésztanyújtógépet vásároltunk belőle.
Az öt generációval ezelőtti családtörténet 1870-ben, egy pici, tabáni földszintes házban kezdődik, ahol Auguszt Elek megnyitotta „czukrászatát“. Fiát, Józsefet is cukrászmesternek nevelte, aki a kor szokásaihoz híven Párizsban és Londonban szerezte meg a szakmai gyakorlatot. József átvette megözvegyült édesanyjától az üzlet vezetését, és idehozta ifjú feleségét is. A fiatalok 1916-ban a Krisztinaváros szívében új üzletet nyitottak. Hamarosan a Hidegkúti út 22. szám alatt kialakították a nyári helyiséget is, amit „Auguszt Pavillonnak” neveztek el.
Késői gyerekként született meg Auguszt József fia, Elemér, aki most 90 éves. Ő a Hauer cukrászdában töltötte inaséveit, majd őt is külföldre küldték tanulni: éveket töltött Londonban, Lisszabonban, hogy szakmai ismereteit gyarapítsa. Az ostrom alatt a Krisztina téri ház találatot kapott, romba dőlt. Auguszt Elemér hadifogságba került. A romok alól kimentett eszközökkel, berendezési tárgyakkal 1947. november 22-én nyitották meg a félig újjáépített cukrászdát.
Auguszt Elemér hamarosan feleségül kérte Resetka Olgát, akinek olasz kávét forgalmazó eszpresszója volt a mai Ferenciek terén. Nem sokáig örülhettek boldogságuknak, mert hamarosan mindkét üzletet államosították, majd 1951-ben az egyik hajnalon marhavagonokba rakták az akkor már háromgyermekes családot, és kitelepítették a Borsod megyei Taktaszadára. Később – visszatérésük után – Olga és Elemér újra önálló üzletet nyithatott Budán, a Fény utcai piac mellett, amelyet ma fiuk, az ötvenes éveiben járó legifjabb Auguszt József vezet. De már ő is tanítja fiát, Olivért a cukrászat rejtelmeire. Auguszt József testvére, Olga 1993-ban Pesten, a Kossuth Lajos utcában nyitott cukrászdát. Az üzlet vezetője jelenleg kisebbik lánya, a húszéves Flóra.
A most megnyílt Sasadi úti cukrászdát az egykori Hidegkúti úti üzlet emlékére Pavillonnak nevezik majd el. Auguszta boldogan meséli, hogy az idei vénaszszonyok nyarán már többször is benépesült a ház előtti szép kert.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
