Az atomerőmű az uniós csatlakozás tükrében

Magyarország európai uniós csatlakozási tárgyalásai során mind az energia, mind a környezetvédelem fejezetét lezárták ideiglenesen, tehát az atomerőmű működése nem akadályozhatja a csatlakozási folyamatot. Mindez nagyon lényeges kérdés, mert a Paksi Atomerőmű biztosítja az ország villamosenergia-ellátásának mintegy negyven százalékát.

Az európai uniós csatlakozási tárgyalásokon sikeresen lezárt energia- és környezetvédelmi fejezetek azt bizonyítják, hogy az atomerőmű működése formailag nem akadályozhatja hazánk csatlakozási folyamatát – jelezte érdeklődésünkre Vámos Gábor, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgató-helyettese.
Mint mondta: az EU-csatlakozás egyik jogi feltétele, hogy a belépni szándékozó országok jogszabályai megfeleljenek az unió követelményeinek. Az EU „aquis communautarie” (közösségi vívmányok) néven összeállította az átveendő jogszabályok jegyzékét, Magyarország pedig kinyilvánította, hogy e jogszabályokat kész átvenni és alkalmazni. Az Európai Unióban az atomenergia témakörében specifikus műszaki követelményt csak a sugárvédelem, a hasadóanyag illetéktelen felhasználásának kizárása és a nukleáris üzemanyag beszerzése terén fogalmaztak meg. Magyarországnak e területen nem kellett derogációt kérnie.
A vezérigazgató-helyettes szerint az atomerőmű műszaki szempontból kedvező helyzetét az a középtávú biztonságnövelő program alapozta meg, amely 1996-ban indult és jövőre fejeződik be, és mintegy 250 millió dollár ráfordítással a paksi erőmű biztonsági színvonalát a hasonló életkorú nyugati blokkokéval azonos szintre emeli. Ezen belül olyan nagy volumenű átalakítások valósulnak meg, mint a földrengésállóság növelése, a reaktorvédelem és tágabban a biztonsági rendszerek irányítástechnikájának rekonstrukciója, valamint számos egyéb technológiai átalakítás. Az EU lényegében nem rendelkezik az unió szintjén megfogalmazott műszaki követelményekkel az atomerőművek biztonságára vonatkozóan. A tagországok atomerőműveinek biztonságát az adott ország belügyének, az ott működő nukleáris biztonsági hatóság illetékességébe tartozó kérdésnek tekintik. A tagjelölt országoktól ugyanakkor elvárják, hogy atomerőműveik biztonsága „magas szintet” érjen el. Az Európai Unió különböző vizsgálatokkal régóta próbálja értékelni a nukleáris biztonság szintjét a tagjelölt országokban. Ezt a törekvést az atomenergia alkalmazását elvető tagországok tartják napirenden, de az atomerőművet üzemeltető tagországokban is vannak aggodalmak a tagjelölt országok szovjet tervezésű atomerőműveinek biztonságát illetően.
Vámos Gábor jelezte azt is, hogy az EU által végzett első értékelések még 1998-ban néhány szakértő rövid tájékozódó látogatásán alapultak, és ezért az általánosság szintjén mozogtak. Már ezekben is tükröződött Magyarország viszonylag pozitív megkülönböztetése a közép- és kelet-európai régió más országaival szemben. Ezt követően 1999-ben az atomerőműveket üzemeltető nyugat-európai országok nukleáris biztonsági hatóságai szövetséget alkottak (WENRA), és elvégezték a tagjelölt országok nukleáris biztonságának értékelését. Erre azért volt szükség, mert az EU intézményeinek nincsenek nukleáris szakértői, lévén az atomerőművek biztonsága a tagországok nemzeti kompetenciája. Akkor úgy tűnt, hogy ez a jelentés fog az EU-megítélés alapjává válni, amely Magyarországra nézve alapvetően pozitív kicsengésű volt, egyedül a reaktort és a gőzfejlesztőket körülvevő kontément (hermetikusan zárt épület) tömörségét (szivárgásának mértékét) kifogásolták, és előírták, hogy a kontément üzemzavari viselkedését nagyléptékű kísérletekkel kell bizonyítani. Az atomerőművet nem üzemeltető tagországok azonban nem ismerték el a WENRA-jelentés autentikus voltát, mivel az ő szakértőik nem vettek részt a jelentés készítésében.
Vámos Gábor szerint mindezek miatt az Európai Bizottság a WENRA-vizsgálattól független értékelés elkészítésére írt ki pályázatot, amelyet az ENCONET, NNC, NRG, ES-konsult cégek alkotta konzorcium nyert el. Sajnos ezen cégek többsége a nukleáris szakmában kevéssé ismert, kis számú és nem megfelelően felkészült szakértőt foglalkoztat, vizsgálatuk lényegében a korábban mások által készített értékelések összefoglalásaként készült. A jelentés tervezetét két alkalommal kellett az erőműnek terjedelmes szakmai véleményekkel alátámasztva észrevételekkel ellátni. Időközben a nemzetközi szakmai közvélemény és a WENRA nyomására az Európai Bizottság is megértette, hogy nem szerencsés ezekkel a cégekkel és szakértőkkel végeztetni a vizsgálat második fázisát. Ezt követően az EU svéd elnöksége alatt egy munkabizottságot hoztak létre, amelybe minden tagország delegált képviselőt. Ez a bizottság megfogalmazta azokat az intézkedéseket, amelynek eredményeként „a nukleáris biztonság magas szintje” elérhető lesz. Peremfeltételként előírták, hogy a tagjelöltekkel szemben támasztott követelmények ne legyenek szigorúbbak, mint azok, amelyek a tagországokban jelenleg érvényben vannak. A jelentés az idei év májusára készült el, amelyet a nukleáris kérdések munkacsoportja (AQG) a miniszterek tanácsának a tagállamok állandó brüsszeli képviselőiből álló tanácsadó testülete (COREPER) elé terjesztett.
A vezérigazgató-helyettes szerint jelenleg ez az értékelés tekinthető az EU nézőpontjából a legautentikusabbnak. A Paksi Atomerőművet csupán egy, úgynevezett II. kategóriába sorolt intézkedés (amelyet az EU-csatlakozási folyamattól független ütemezésben, azaz nem sürgősséggel kell megoldani) érinti, amely a lokalizációs torony üzemzavari körülmények között feltételezett működésének igazolására vonatkozik. Bár a kontément és a lokalizációs torony biztonságos működését teljes mértékben és közvetlenül igazolták a már elvégzett modellkísérletek, az atomerőmű vezetése kezdeményezte, hogy a Pakson, Dukovanyban, Bohunicében és Mohiban működő atomerőművek közös finanszírozásában végeztessenek el további méréseket, amelyek a kísérletek részeredményeivel és az alkalmazott számítási modellel kapcsolatos tudományos kérdésekre is kimerítő választ adnak.