Az autonómok vétóra készülnek

Bákonyi Ádám
2001. 10. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amennyiben a munkáltatók hozzáállása miatt nem születik konszenzus a jövő évi bérajánlás mértékéről, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége kész megvétózni a minimálbér emeléséből adódó, a munkáltatói terhek csökkentésére fordítható kompenzáció felhasználásának szabályait – jelentette ki lapunknak Borsik János. A konföderáció elnöke szerint a munkaadók országos szintű, 6-8 százalékos bérajánlása szakmailag elfogadhatatlan és tisztességtelen.
Mint ismert: a 2002-es, ötvenezer forintos minimálbért úgy fogadták el – az autonómok tartózkodása mellett – az országos szakszervezeti konföderációk, hogy ígéretet kapta arra: a jövő évi bérajánlásról haladéktalanul tárgyalások kezdődnek az Országos Munkaügyi Tanácsban (OMT). Az érdekvédők már a legkisebb bérről folyó egyeztetéseken hangsúlyozták, hogy a minimálbér és a bérajánlás elválaszthatatlan egymástól. A szakszervezetek már ekkor ismertették 10-13 százalékos javaslatukat. Eszerint a 13 százalékból 10-12 százalékot bérfejlesztésre, 1 százalékot pedig a bértorlódásból adódó feszültségek kezelésére kellene fordítani.
– A versenyszféra többségében idén nem történt meg a megváltozott infláció – 5-7-ről 8-9 százalék – miatt szükséges bérkompenzáció. A kormány jövőre vonatkozó 4-6 százalékos inflációs prognózisa a gazdaságkutató intézetek és a szakszerveztek szerint sem lesz tartható – hangsúlyozta Borsik. Hozzátette: szakmailag elfogadhatatlan és indokolatlan, hogy a kormány által is jóváhagyott 9,75–12,5 százalékos idei bérajánlás jövőre 6-8 százalékra essen vissza. Borsik emlékeztetett, hogy a minimálbér-emelésből adódó, a munkáltatói terhek csökkentésére fordítható 15 milliárd forintot – amit a Munkaerő-piaci Alapból fedeznek – a szakszervezetek támogatásával kapták meg a munkaadók. – Amennyiben az OMT plenáris ülésén sem változik a munkaadói szövetségek álláspontja, az autonómok készek a munkáltatók kompenzációjára fordítható keret felhasználási szabályainak megvétózására – szögezte le Borsik János.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.