Évekkel ezelőtt kezdődött a Bástya mozi belső felújítása, ám a volt filmszínházat kívülről sokáig plakáterdő borította. A Cinemarket Kft. a Budapest Film Kft.-től vásárolta meg az épületet. 1999 elején hozzáláttak a technikai átalakításhoz, korszerűsítették a vizesblokkot, kicserélték a fűtést. Úgy tervezték: még az évben ismét kinyit a valamikor népszerű Bástya, immár klubmoziként. Nem így történt.
A közel ötvenmilliós átalakítás elkészült, ennek ellenére mégsem indult meg a filmvetítés, sőt a tulajdonosnak is módosítania kellett az elképzelését úgy, hogy csak az egykori vetítő marad meg mozinak. A háromszáz négyzetméteres előteret ugyanis eladták, a helyiség felújítására felvett hiteleket törleszteni kellett. A hátsó részben tervezett klubmozi kialakításának engedélyezése elhúzodott, mert a hatóság kifogásolta, hogy nincs megoldva a terem szellőztetése. A hiányosságok pótlása után a cég végül megkapta a tűzoltóság hozzájárulását, és ismét beadta a kérelmét az üzemeltetésre. A mozi megnyitására azonban továbbra is várnia kell. Eközben gyors tempóban készül egy új bankfiók az Erzsébet körúti fronton. A belső munkálatokat befejezték, most a homlokzaton a sor.
Az előtér értékesítése miatt a mozi alapterülete csökkent, így összességében 176 néző befogadására lesz majd alkalmas. Először a plakátokkal elcsúfított bejáratot kell megtisztítani, majd eltüntetik a mozi feliratát is, mert annak bejárata átkerül majd a Dohány utcába.
Lerombolták a Görög Szörny csapatát az Eb elődöntőjében
