Kétszeresére emelkedett tegnap az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz különféle gyanús csomagokról és küldeményekről érkezett riasztások száma. Az eddigi vizsgálatok eredménye negatív, azaz minden esetben vaklármáról volt szó. Magyarországon ugyanakkor továbbra is minden anthraxgyanús küldeményt soron kívül ellenőriznek a katasztrófavédelmi szakemberek, sőt péntektől telefonos információs központot állít fel a Belügyminisztérium. Eddig országszerte huszonegy esetben találtak gyanús porokat, levelekben és csomagokban. A költséges tiszti- orvosi vizsgálatok megállapították, hogy tégla- és krétapor, őrölt hungarocell és súrolópor volt a küldeményekben. Jelenleg 18 ember van kórházban, akik a gyanús eredetű porral érintkeztek, de egyikük szervezetében sem mutatták ki az orvosok a lépfene-baktériumot – derült ki a kormány egyes minisztereivel, az országos rendőrfőkapitánnyal és a Magyar Posta vezérigazgatójával folytatott miniszterelnöki megbeszélést követően.
Eközben az Egyesült Államokban egyes bizonyítékok arra vallanak, hogy lépfene-kórokozó található a szenátus szellőztetőrendszerében és anthraxspórákra bukkantak George Pataki New York-i szenátor irodájának egyik helyiségében is. Lépfeneveszély miatt ideiglenesen bezárják az amerikai kongresszus két házát, a szenátust és a képviselőházat. Washingtoni közlés szerint tegnap este már harmincegy egyénben vált kimutathatóvá a lépfene kórokozója azok közül, akik jelen voltak Tom Daschle demokrata szenátor hivatali helyiségeiben, illetve e helyiségek közelében hétfőn, a kórokozókat tartalmazó boríték felnyitásakor. Az amerikai elnök a bioterrorizmus elleni küzdelemre további másfél milliárd dollárt kér ebben a pénzügyi évben, ami hatszorosára növelné az eredetileg ilyen célra szánt összeget. Ezzel csaknem egy időben az izraeli parlament szóvivője közölte, hogy riadókészültséget rendeltek el az izraeli parlamentben, miután az egyik képviselő irodájában gyanús porra bukkantak. A brit belügyminiszter tegnap este hétévi börtönbüntetést helyezett kilátásba a zavarkeltők számára, miután megháromszorozódott a különféle gyanús csomagokról és küldeményekről érkezett bejelentések száma.
Az Afganisztán elleni légicsapások „egy új katonai akcióhoz” készítik elő a terepet, hangsúlyozta eközben a brit kormányfő.
Továbbiak az 5., 8. és 9. oldalon
Kényszersorozás: „Te szemét, mindjárt szétverem a képedet!” – így ordibáltak Zelenszkij emberrablói
