Churchill köntösében

A karikatúra a brit miniszterelnököt ábrázolja, amint lenge, ógörög öltözékben, Atlasz gyanánt görnyed a földgolyó súlya alatt. A rajz fölötti cím legközelebbi magyar megfelelője: „Nem fér a bőrébe”.

A cikk a The Economistban jelent meg, amely egyébként ritkán támadja Blairt, és a jelenlegi válságban is csekély fenntartásokkal, de helyesli a kormánypolitikát. Itt mégis így ír: „Felmerült az a veszély, hogy Blair immár nem egy közepes méretű európai ország miniszterelnökének tartja magát, hanem olyan világméretű szövetség vezetőjének, amelyet a Jó alakított a Gonosz ellen”. Sem a The Economist, sem Tony Blair ellenségei nem tagadhatják, hogy a 48 éves miniszterelnök viszonylagos fiatalságához illő buzgalommal és lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe, mondhatni a szeptember 11-i terrortámadások első órájától fogva. Ez a buzgalom, ez a lelkesedés a miniszterelnök egyéniségéből fakad.
A jelszófogalmazás mindig is erőssége volt és maradt. Sokan épp ezt vetik a szemére; azt mondják, hogy politikája 75 százalékban pusztán mutatvány. Innen ered az a darabos fogalmazás, amely mint ellenzéki vezetőnek, vagy első kormányciklusát szolgáló miniszterelnöknek a beszédét jellemezte.
Tony Blair népszerűsége jottányit sem csökkent, mióta beköltözött a Downing Street 10-be. Tömegbázisa nem fogy, csak változik. Ellene fordult sok értelmiségi, aki intellektuálisan könnyűsúlyúnak találja. Ellene fordultak a régi Munkáspárt hagyományos ideológiai keretek között gondolkodó harcosai. Mellé állt viszont sok konzervatív, aki hálás az „Új Munkáspárt” gazdasági pragmatizmusáért, és kiábrándult saját pártja egymás között marakodó vezetőiből. Mellé álltak sokan, akik egyszerűen csodálják határtalannak látszó munkabírását, örökké buzgó lelkesedését, de talán még hol lelkendező, hol a helyzet komolyságához illően súlyos stílusát. Blair titka ugyanaz, mint Margaret Thatcheré volt húsz évvel korábban. Egy adott történelmi helyzetben felfedezte honfitársai többségének hangulatát, reményeit és panaszait, életlátását és stílusát. A többi már gyerekjáték.
Tony Blair közben minden jel szerint a második világháború alatt legendássá vált Winston Churchill babérjaira pályázik. Egyik fő mozgatóereje volt – vagy annak látszott – a balkáni NATO- beavatkozásnak. Járta a frontot, értekezett tábornokokkal és kedélyesen diskurált a katonákkal. Jelenleg ugyanezt a szerepet vállalja a „terrorizmus elleni háborúban” is, hiszen diplomáciai körútja során időt szakított rá, hogy beszélgessen az ománi hadgyakorlaton részt vevő katonákkal, akik közül – ha a helyzet úgy alakul – sokakat bevethetnek Afganisztánban.