Csalódott tálibok

Ugrásra felkészülni! Ezt a parancsot nemsokára megkapják a US Army és a Marines Corps ejtőernyősei. A szárazföldi csapatok bevetése most már nem kétséges

A beásott régi szovjet tankok, a légvédelmi ütegek és a Sztálin-orgonák szinte teljes egészében megsemmisültek a Mars-rakéták, a Tomahawk robotrepülőgépek és a föld-levegő rakéták hatására. A Scud rakéták néhány kilövőállását szintén találat érte. A Pentagon szóvivője szerint már egyetlen radarállomás sem működik Afganisztánban. A még meglévő, vállról indítható Stinger rakétákkal még spórol a tálib hadsereg, várják az Apache helikoptereket.
Tegnap kora délután kiderült, hogy elfogytak a célpontok! Az F–14 Tomcat- és F–18 Hornet-gépek visszatértek bombáikkal, rakétáikkal az anyahajóra. A Drone Predator kémrepülők és a műholdak azóta nyilván lokalizáltak új célokat, mivel a légitámadás jelen pillanatban is folyik, bár csökkenő intenzitással. Mint német hírforrásokból kiderült, Oszama bin Laden jó tizenöt évvel ezelőtt komoly munkagépeket hozatott át építési vállalataitól Afganisztánba. Részben fúrófejes munkagépekről van szó, amelyeket a földalatti vasút alagútjainak készítéséhez is használnak. A forrás szerint az ország több részében sok kilométer hosszú alagútrendszert készíttetett maga és csapatai számára. A Hindukus-hegység 6000 méteres magasságaival túlszárnyalja bármely atombunker képességeit. A már Irakban is alkalmazott „bunkerrobbantó” bombák, amelyek lefúrják magukat több emelet mélybe is, itt nem sokat érnek. Most a speciális alakulatok, a mélységi felderítők és a tengerészgyalogosok összehangolt manővereire van szükség. Fontos a bunkerek bejáratainak feltérképezése, bár ezt az SAS és a Delta Force egységek már valószínűleg elvégezték. Amennyiben a terepet a légierő megtisztította, elindulhatnak az ejtőernyősök. Őket a bunkerek felett dobják ki. Az első hullám beássa magát és biztosítja a többiek biztos landolását. Fedezet mellett, speciális robbantásra kiképzett Ranger- vagy USNT-katonák berobbantják a bunkerek bejárati és szellőzőnyílásait. Feltehetően alkalmaznak harci gázt vagy/és napalmot, amennyiben a nagy kiterjedésű alagútrendszert védő al-Kaida-egységek nem adják meg magukat a legrövidebb időn belül. Így amerikai részről a veszteségek minimalizálódnak. Egy behatolás és esetleg napokig tartó tűzpárbaj értelmetlen lenne, és komoly veszteségekkel járna.
A tálib katonák, elmondásuk alapján, „csalódottak”. Nincs kire lőniük. Ők hozzászoktak a hosszú teherautó-konvojokhoz, a páncélosokhoz, a gyalogsághoz, a helikopterekhez, és most egyik sem jön. Ehelyett vadászgépek számolják fel állásaikat, és állandó mozgásra kényszerítik őket. A szövetségesek nem is akarnak közvetlen konfrontációt, ezt inkább az Északi Szövetség katonáira bízzák. Itt számukra az al-Kaida lefejezése (Oszama bin Laden, valamint Omar molla igazolt likvidálása) a fontos. Ez utóbbi spirituális vezető szerepét a Nyugat nem „értékelte” eléggé. Ha ez sikerül, és a tálib kormányt kapitulációra kényszerítik, jórészt (feltételezem, nem teljesen) megszűnik majd az ellenállás.

A szerző terrorizmus-szakértő