Hozzátette, hogy a demokraták harcot hirdetnek minden szélsőség ellen a Vajdaságban is. A parlamenti erőviszonyok – most úgy tűnik – Csanakéknak kedveznek.
Várható volt, hogy szakadás következik be a hatalmi koalíció (DOS) szerbiai és vajdasági pártjai között, ám kevesen számítottak a politikai harc ilyen radikális kiéleződésére. Nem kizárt ugyanis, hogy a vajdasági autonómiáért folytatott küzdelem nem csak az intézményekben zajlik majd. Ilyen értelmű figyelmeztetés már elhangzott a vajdaságiak részéről. Az is nyilvánvaló, hogy Csanak fanatikusnak tartott hívei nem fogadnák el egykönnyen vezetőjük Belgrádból irányított menesztését.
Csanakéknak közben váratlanul erős támogatójuk akadt. Podgoricában ugyanis úgy gondolják, hogy a Vajdaságnak is részt kell vennie a jugoszláv föderáció jövőjéről folytatandó tárgyalásokban, megtámogatva ezzel a Szociáldemokrata Liga vezetőjének már korábban megfogalmazott követelését. Belgrádban viszont erről hallani sem akarnak. Szerbiát közben ismét sztrájkok, útblokádok és utcai tüntetések rázkódtatják meg, s Djindjics kormánya eddigi legsúlyosabb megpróbáltatásait éli.
*
Pavle Sztrugar (69) nyugalmazott tábornok – akit a Nemzetközi Törvényszék három másik jugoszláv tiszttel együtt a dubrovniki hadszíntéren elkövetett háborús bűncselekmények vádjával köröz – vasárnap önként Hágába utazik. Eddig állítólag vesebetegsége miatt halogatta, hogy feladja magát. A montenegrói hatóságok ügyében már felvették a kapcsolatot a törvényszékkel.
Rétvári Bence: A Tisza Párt és a migrációs paktum együtt fog elbukni!
