Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a törvényes fizetőeszköz továbbra is a forint marad. Szabó István (Fidesz) mérföldkőnek nevezte a törvényjavaslatba foglalt intézkedéseket. Burány Sándor (MSZP) szintén támogathatónak tartotta a törvényjavaslatot. Az ellenzéki képviselő szerint azonban a forint árfolyamsávjának kiszélesítésével és a devizaliberalizációval egy évet késett a kormány.
Az Országgyűlés tegnap éles vitát követően lezárta a zárszámadásról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A szocialista Keller László szerint a kormány törvénytelenül utalt át a központi költségvetés pluszbevételeiből több mint 70 milliárd forintot letéti számlára tavaly decemberben. Babák Mihály (Fidesz) ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány ezt az összeget nem tüntette el, hanem jó célokra fordítja. Felhívta a figyelmet, hogy a letéti számlára utalás lehetőségéről jogértelmezési vita van az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a pénzügyi tárca között. Véleménye szerint a kormánynak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az el nem költött költségvetési pénzt félretehesse.
A társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló javaslat részletes vitájában az ellenzéki képviselők a magánnyugdíjpénztárak működésének újraszabályozását célzó kormánypárti indítvány visszavonását követelték.
Donald Tusk: Nem volt tévedés a Lengyelországgal szembeni dróntámadás
