Elismert titkos akció

Orbán Péter országos rendőrfőkapitány tegnap elismerte: valóban titkos rendőri akciót hajtottak végre október 12-én Budapesten, a Dob utca 11-es számú házban, amikor mesterségesen előidézett gázszivárgás ürügyén ürítették ki az épületet. Az altábornagy közölte: ezzel több, a házban lakó ember életét mentették meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei.

H. Lovas László
2001. 10. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Péter hangsúlyozta: bár a konspirált akció kivitelezésében történtek hibák, ennek ellenére az elérte célját. Ennek is köszönhető, hogy egy rendkívül veszélyes gyilkost és társát elfoghatták a BRFK nyomozói. Mint hozzátette: ezzel több ember életét is megmentették kollégái, hiszen a két nappal később őrizetbe vett brutális férfiról – szavai szerint – feltételezhető volt az is, hogy a későbbiek során esetleg megismétli bűncselekményét. Orbán Péter altábornagy azonban továbbra sem volt hajlandó az akció részleteit ismertetni, azok – közölte – továbbra is államtitkot képeznek. Elmondta viszont, hogy a rendőrök tegnap viszszatértek a Dob utcai házba, ahol valamennyi érintettnek kártérítést ajánlottak fel az esetlegesen elszenvedett nehézségek miatt.
Mint emlékezetes, a 35 éves Cs. István azért ölt meg ez év nyarán egy a házban élő 79 éves férfit, mert lakását meg akarta szerezni. A BRFK életvédelmis nyomozói – állításuk szerint – ugyan már október 12. előtt is elegendő bizonyítékot gyűjtöttek össze a gyilkos elfogásához, ám egyes rendőri vezetők úgy látták jónak, ha további bizonyítékok beszerzéséhez egy fedett rendőri akciót is végrehajtanak. Lapunk információja szerint ezért kellett betechnikázni az ominózus Dob utcai lakást, ahová a gyilkosság után Cs. István élettársával és két gyermekével költözött. A belügyminisztériumi vizsgálat eredménye szerint ehhez kértek és kaptak bírósági engedélyt a rendőrök. Ám mivel sem a rendőrségi, sem pedig más törvény nem részletezi azt, hogy ilyen, illetve hasonló akciókat milyen körülmények között hajthatnak végre, így „ami nem tilos, azt szabad” alapon választhatták a gázszivárgásos alternatívát. Az persze más kérdés, hogy a szeptember 11-i, az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadást követően szinte az egész világon kialakult fenyegetettségi helyzetben jó ötlet volt-e egy gyilkosság felderítéséhez etil-merkaptán gázszagosító vegyületet alkalmazni. Az akció során egyébként a ház összes lakójának az utcára kellett vonulnia, lakásajtajaikat pedig nyitva kellett hagyniuk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.