Emelkedik a kezességi értékhatár

Jövő évtől négyszázmillióról hatszázmillió forintra emelkedik az egy ügyféllel szemben vállalható kezesség felső határa. A Hitelgarancia Rt. öt garanciaszövetkezettel írt alá együttműködési megállapodást, további kettővel pedig jelenleg készíti elő a szerződést. A szövetkezetek megalakítását a Gazdasági Miniszté-rium ötvenmillió forintnyi üzletrész jegyzésével segítette.

Hunyor Erna
2001. 10. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meg akarja erősíteni a kormány a kis- és középvállalkozások számára az üzleti alapú finanszírozást és annak intézményi feltételeit – közölte Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára tegnap. Az intézkedésektől a már rendelkezésre álló garanciális lehetőségek jobb kihasználását, és
a hitelezési biztonság javulását várják.
A gazdaságélénkítő csomag elemeként a Hitelgarancia Rt. által az egy ügyféllel szemben vállalható készfizető kezesség felső határát jövő év január 1-jétől négyszázról hatszázmillió forintra emelik. Kismarty Lórándné, a Hitelgarancia Rt. (HG) vezérigazgatója elmondta: a HG Rt. öt garanciaszövetkezettel írt alá együttműködési megállapodást, további kettővel pedig folyamatban van a szerződés előkészítése. A szövetkezetek megalakítását a GM ötvenmillió forint összegű üzletrész jegyzéssel segítette.
A vállalkozások hitelfelvételét ösztönzi az is, hogy a HG Rt. garanciadíjához pályázati formában igényelhető támogatást a jövőben a jelenlegi húszmillió forint helyett százmillió forintos hitelöszszegig vehetik majd igénybe.
Hegedűs Éva bejelentette: a kormány támogatja, hogy a Mehib Rt. árfolyamkockázattal kapcsolatos biztosítási tevékenysége a beutaztatással foglalkozó turisztikai cégekre is kiterjedjen. Az árfolyam-biztosításra szóló Mehib-termékek várhatóan novembertől köthetők meg. Továbbá a kormány jóval szélesebb körben kívánja elérhetővé tenni az exportot segítő szolgáltatásokat. Ennek részeként a kis- és középvállalkozások a Széchenyi-terv keretében ötvenszázalékos díjkedvezményért pályázhatnak majd az exporthitel-biztosítás megkötése esetén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.