Az emléktáblát a Via dei Cestarin helyezték el, annak a háznak a falán, ahol 1956-ban az olasz kormány, a Vatikán és Róma költségén magyar menekült diákokat fogadtak be, és tették lehetővé tanulmányaik folytatását. A kőtáblát a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma készítette, felavatásakor az olasz főváros képviselője mellett Győri Enikő, hazánk római nagykövete mondott beszédet.
A magyar nagykövet asszony megköszönte Olaszországnak, hogy otthont adott annak a több mint ötezer magyarnak, akik az 1956-os forradalom leverése után menekültek el. Az ünnepségen az ’56-ban hazájukat elhagyó egykori diákok közül többen is jelen voltak. Hazánk veronai és firenzei tiszteletbeli konzulja, Pintér Lajos és Ungár Ferenc is megtisztelte részvételével az eseményt.
Áder János tegnap megbeszélést folytatott a szenátus és a képviselőház külügyi és európai integrációs ügyekben illetékes bizottságainak képviselőivel. A tárgyaláson az olasz képviselők hangsúlyozták: Róma várja, hogy mielőbb bővüljön az Európai Unió, Magyarországot egyöntetűen az unióhoz elsőként csatlakozható tagjelölt országnak nevezték, ám elhangzott az is, hogy a nemzetközi feszültség megnehezítheti az integráció előrehaladását. Áder János szerint nem szabad befolyásolnia az unió bővítési folyamatát a szeptember 11-i terrortámadásnak és az utána következő eseményeknek. A házelnök igyekezett meggyőzni olasz partnereit arról, hogy Magyarország felkészült az uniós tagságra. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az unió még nem készült fel teljesen a bővítésre, hiszen a mezőgazdasági támogatások elosztása terén nem sikerült egységes álláspontot kialakítania.
Áder elmondta, hogy a közelgő magyarországi választások nem fogják befolyásolni hazánk csatlakozási törekvéseit, az integráció tekintetében ugyanis hatpárti egyetértés van. Áder János tegnap eszmecserét folytatott a szenátus elnökével is, majd a Vatikánban megtekintette az ezeréves magyar kereszténység történetéről szóló kiállítást.
***
MÁDL MADRIDBAN. Mádl Ferenc köztársasági elnök ma háromnapos látogatásra Madridba utazik, ahol részt vesz a Demokratikus átmenet és konszolidáció című konferencián. Az elnöki sajtóiroda tájékoztatása szerint a tizenhat jelenlegi és huszonhárom volt állam- és kormányfő jelenlétében sorra kerülő rendezvény pénteki plenáris ülésén Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő, szombaton pedig I. János Károly spanyol király elnököl majd. (MTI)
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
