Először az önkormányzatok közül a debreceni városatyák fogadtak el etikai kódexet. A kódex bevezetését az tette szükségessé, hogy a szervezeti és működési szabályzat nem tér ki a képviselők viselkedési normáira. Az új erkölcsi szabálygyűjtemény leginkább a gazdasági és a politikai élet közötti összefonódás megakadályozására törekszik. Az appatárus tagjai, a köztisztviselők már egy éve etikai kódex alapján végzik munkájukat. Az eddigi tapasztalatok szerint tartják magukat a szabályokhoz, nem volt látványos etikasértés. A kódex kilenc pontba foglalja a magatartási szabályokat. A debreceni városatyák mindegyike egyetértett a kódex kidolgozásának szükségességével, amely többek között megköveteli, hogy személyeskedéstől, intrikától mentes magatartást tanúsítsanak, ne követeljenek vagy fogadjanak el előnyöket, az önkormányzattal ellenérdekű felet ne képviseljenek jogi vagy gazdasági kérdésben, s általában folytassanak olyan életvitelt, amely tisztelet és megbecsülés alapjául szolgálhat.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
