A II. kerületi Kájoni János Ferences Házban tartott tanácskozáson részt vevő szakemberek felhívták a figyelmet: a lakóparkok növekvő számú építtetői gyakran jelentős károkat okoznak a város még meglévő természetes környezetében. Az építészek az idén elsősorban arra keresték a választ, hogy mekkora felelősség terheli a városépítőket abban, hogy a beépítések fokozatosan pusztítják a természet értékeit.
Többen kiemelten foglalkoztak Buda védett és védelemre szoruló, patináját még pusztuló állapotában is őrző kolostoraival, villáival, az ősparkok és a feltárásra váró romok bemutatásával. Néhányukra már csak utca- és területnevek emlékeztetnek, mint a mai Páfrány utcában működő egykori Lipót Vendéglőről elnevezett Lipótmező, vagy a Lövőházról elkeresztelt utca.
Az ódon épületekben sokan mindössze egy ledózerolandó romhalmazt, az évszázados fákban pedig felaprítandó tűzifát látnak. Az építésztalálkozón bemutatott szomorú képek arról tanúskodnak, hogy a lakópark-építési lázban égő beruházók hatalmas károkat tudnak okozni a fővárosban és annak környékén.
Az elmúlt évtized beépítéseinek kevés pozitív példája közül az építészek megemlítették a Pasaréti tér Bauhaus stílusú buszvégállomásának nemrég befejezett felújítását. Hasonlóan sikeres munkáról számolt be a volt Ganz Park helyén elkészült létesítmény terveit elkészítő fiatal építészcsapat is.
Rátai Lászlóné, a Pasaréti Polgárok Körének titkára lapunknak elmondta: az elmúlt öt év alatt mintegy ezer ember fordult meg rendezvényeiken, szakemberek és lelkes lokálpatrióták egyaránt. Az építésztalálkozó célja, hogy megpróbáljanak valamilyen formában hatni a városalakítókra, az építészekre és a döntéshozókra egyaránt.
Az egyesület tevékenységével folyamatosan figyelmezteti a várospolitika alakítóit a romló levegőminőségre, az eredeti növényzet és a különleges épületek pusztulására. Rátai Lászlóné úgy véli, hogy a példaértékű összefogást tanúsító II. kerületi polgárok már több sikeres „csatát” megnyertek a műemlékek, a parkok és a kertek védelmében, Évente más-más témára igyekeznek felhívni a „köz” figyelmét. Az első évben a városrész legtipikusabb építészeti stílusát, a Bauhaus irányzatát járták körbe, ezután a 20-as évek építészete következett, majd a villaépítészetről tartottak előadásokat, a harmadik évben az ember és a város kapcsolatát elemezték ki, tavaly pedig a húszas évekhez visszakanyarodva annak elképzeléseiről beszélgettek a megvalósulás tükrében. A mostani rendezvény után – az eredmények bizonyítására – egy körsétára invitálták a vendégeket, akik a torzón maradt néhai Magyar Szentföld épületében a pasaréti ferences templom Szent Antal Kórusának előadását is meghallgathatták.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
