Folyamatosan javult az elmúlt években a hazai baleseti helyzet. Teljesült a kormány Nemzeti Közlekedésbiztonsági Programjának az az alapvető célkitűzése, hogy a balesetek száma az ezredfordulóra 20-30 százalékkal csökkenjen. Ezzel szemben viszont a frontális ütközések aránya jóval kisebb javulást mutat, és az ilyen balesetek következtében életüket vesztett személyek száma sem csökkent jelentősen – derül ki a Rendőrtiszti Főiskola Közlekedésrendészeti Tanszékén végzett tízéves kutatómunkát felölelő tanulmányból.
Klobusitzky György, a tanszék adjunktusa, a tanulmány egyik szerzője, lapunknak elmondta: az összes balesetek mintegy 12 százalékát teszik ki a frontális ütközések, amelyeknek több mint fele (57,9 százaléka) lakott területen belül, fele pedig egyenes útszakaszon következik be. A megyei gyakorisági sorban Budapest vezet 12,7 százalékkal, a második Pest megye 10,6 százalékkal, míg a többi megyében ugyanezen értékek lényegesen kisebbek. Más aspektusból vizsgálva az tapasztalható, hogy a szemből bekövetkező ütközések több mint 60 százaléka kifejezetten jó látási viszonyok között történik, s 9,2 százalékuk végződik halállal, míg az éjszakai baleseteknek már 13,6 százaléka.
Kiderült az is: a várt nagy sebességek helyett a frontális ütközések csaknem 24 százaléka 31–50, míg megközelítőleg 23 százalékuk 61–80 kilométeres sebességnél következik be. Figyelemre méltó az is, hogy az ilyen jellegű karambolok mintegy 13 százaléka 10 kilométeres sebesség alatt következik be.
Fontos vizsgálati szempont a sérülések súlyossága is – hangsúlyozza Klobusitzky. A vizsgált tíz év alatt összességében csökkent a halálos áldozatok száma: a frontális ütközések következtében életüket vesztettek száma 12,5 százalékkal, míg az egyéb balesetben meghaltaké 24,1 százalékkal kevesebb. Ez azt is jelentheti, hogy kétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy valaki életét veszti frontális ütközés során, mint egyéb közlekedési baleset következtében.
A tízéves kutatómunka eredményeképpen a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a frontális ütközések számának további csökkenése érdekében az autósok figyelmét még jobban rá kell irányítani az egyre fejlettebb biztonsági rendszerek használatára (öv, gyermekülés, csomagleszorító hálók), valamint többet kell foglalkozni a kiemelt veszélyességű szabálytalan előzésből adódó konfliktusokkal.
Riasztottak Amerikában szeptember 11-én
