Nem szavazta meg a parlamenti ellenzék a korrupció és a terrorizmus elleni küzdelmet szabályozó, a pénzmosás visszaszorítását célzó törvényjavaslat kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalását. A szocialisták a kormánytöbbségre hárítják a felelősséget, mondván, ha a parlament hetente ülésezne, akkor nem alakult volna ki ez a helyzet.
Valóban. Ha a parlament hetente ülésezne, akkor hetente lehetne választási kampányorgiát rendezni az ország házában. Talán még a legszórakoztatóbb szónok is újra egészségtől kicsattanó arccal hozna valami pirospozsgás pezsgést a Tisztelt Házba a földmunkások és polgárok érdekeitől vezérelve.
De nem ülésezik hetente a parlament, mert a megátalkodott kormányoldal többségükkel élve – az ellenzék szerint visszaélve – úgy döntött, hogy a képviselő egyik héten törvénykezzen, a másik héten foglalkozzon választóival, majd a következő héten a bizottságokban adja elő országjavító javaslatait, hogy aztán ismét kiérlelt törvénykezéssel szolgálja a hazát. Ez nem tetszik az ellenzéknek. Sem az SZDSZ-nek, sem az MSZP-nek. Az, hogy a MIÉP-nek tetszik-e avagy sem, azzal mi most nem foglalkozunk, mert őróluk azt tartja a MIÉP-en kívüli ellenzék, hogy kirekesztőek, az pedig csúnya és elítélendő dolog, ezért mi most ebben a cikkben – Hell Istvánról is megemlékezve – kirekesztjük a MIÉP véleményét, tehát eltekintünk annak a kérdésnek a taglalásától, hogy ők szeretnének-e hetente a liberális polgárokat pukkasztó vaskos háború- és globalizációellenes kiáltványokat felolvasni a parlamentben.
A szocialistákat ugyanakkor megértjük. Hiszen beléjük a rendszerváltás előtt – amikor még négy évszakos országgyűlési terminusokban törvénykeztek – oly mélyen beléjük rekesztették az ellenzéki hevületet, hogy az eltelt évtized alatt alig-alig tudták azt felszabadítani. Reméljük, a következő kormányzati ciklusban ezt a gátlásukat végre sikerül feloldaniuk Medgyessy-bankárral vagy nélküle. Az MSZP-nek valóban nem sikerült még a konstruktív ellenzék szerepét elsajátítania. Durcásan azt mondják: ha ti nem engeditek meg, hogy hetente törvénykezzünk, Keller öklével meg Bauer intellektusával odacsapjunk nektek, akkor ti akkor alkottok törvényt a korrupció meg a pénzmosás ellen, amikor mi is úgy akarjuk. Kivételesen most kivételes gyorsasággal ezt nem akarjuk. Igaz, hogy a mi Gyulánk is segített abban négy keréken végigjárva az ország nyugdíjasklubjait, hogy a nagymamák beszavazzák a gyermekeiteket a NATO-ba, de ez most a ti problémátok. Kivételesen oldjátok meg úgy, ahogy tudjátok. De sürgősen, mert Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltünket is zavarja, még ha pártvonalon kívül is, hogy most inkább autóval tanácsos utazni.
Az ellenzék nincs tekintettel arra, hogy a New Yorkot ért terrortámadás után a nyugati demokráciák sürgős intézkedéseket hoznak a terrorizmus visszaszorítása érdekében azokon a területeken, ahol rés van a pénzmosásra, kétes eredetű pénzek banki utalgatására. Érthető ez, hiszen a híradásokból már mindenki tudja, hogy a tálibok kábítószerének mely országokban van piaca. Pont a szocialisták ne tudnák, hogy Székesfehérvártól Nyíregyházáig beszerezhető itthon is a drog? A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője élesen támadja az ellenzéket, azt állítva, hogy csak szavakban küzd a terrorizmus ellen. Meggátolta ugyanis, hogy a kormány – törvényi felhatalmazással – sürgős intézkedéseket tehessen ellene. A kormányoldal szerint ha hetente üléseznének, akkor sem születhetne meg a törvény november elejére, csak akkor, ha megszavazta volna az ellenzék a kivételes eljárást.
Sajnáljuk Medgyessy bankárt. Egy ideig még nem repül.
Egyre fenyegetőbb a háború árnyéka
