Már az ország alkotmánya is hátrányosan különbözteti meg a Romániában élő magyarokat. A bukaresti alaptörvény Romániát nem a román állampolgárok, hanem a román nemzet államaként határozza meg. Ezzel megkérdőjelezi azoknak a román állampolgároknak az egyenlő részesedését az állam birtoklásából, akik más nemzetiséghez tartoznak. Az állam címerében ugyanakkor megjelenik a többségi ortodox egyház szimbóluma, amelyet a felekezeti kisebbségek, etnikai hovatartozástól függetlenül, diszkriminációként élnek meg. A címer szimbolikus üzenete a gyakorlatban azzal érezteti hatását, hogy míg a román ortodox egyház az 1989-es fordulat óta jelentős mértékben részesült az állami vagyonból, addig más egyházak nem, illetve csekély mértékben. Az idei évben elfogadott államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény pedig nem terjed ki az egyházi ingatlanok restitúciójára. A magyarok hátrányos megkülönböztetése az igazságszolgáltatásban is kitapintható. Az 1989-es forradalmi események alatt elkövetett jogsértések elkövetőit utólag felmentették a felelősség alól, a kézdivásárhelyi Agache-ügy és több más korábbi eljárás bizonyítja, ez nem vonatkozott minden magyar nemzetiségűre. Továbbra is folytatódik az etnikai arányok mesterséges megváltoztatása, a betelepítési politika elsődleges eszköze az ortodox intézmények, valamint az erőszakszervezetek nagy létszámú egységeinek Székelyföldre irányítása. Az anyagi javak diszkriminatív újraelosztása nyomon követhető abban, hogy a jelentős részben magyar lakosságú megyék az ország más részeihez képest nagyobb adóbefizetések mellett, sokkal alacsonyabb mértékben részesülnek a központi költségvetés kifizetéséből.
Romániában ’48 óta folyamatosan csökkent az anyanyelvű oktatás lehetősége. A beiskolázási adatok szerint 2000-ben az általános iskolákban a magyar diákok kétharmada nem részesült magyar nyelvű képzésben. Az új oktatási törvény megfosztja a nem román nyelvű állampolgárokat annak a lehetőségétől, hogy önálló egyetemük legyen. Az 1992-es népszámlálás adatai pedig azt bizonyítják, hogy míg a romániai összlakosság 5,1 százaléka rendelkezik felsőfokú képesítéssel, a magyaroknál ez az arány csupán 3,6 százalék. A kisebbségek közötti diszkrimináció élő példája, hogy Bukarest a magyar státustörvényben elsődlegesen a magyar identitású személyek számára kibocsátott igazolványt kritizálja, miközben a Pozsony által a romániai szlovákoknak kibocsátott hasonló igazolványt nem bírálja.
A szlovák alkotmány nem a szlovák állampolgárok, hanem a szlovák nemzet nevében íródott, negatívan megkülönböztetve így a más nemzetiségűeket. A pozsonyi kormány ebben az esztendőben fogadta el a diszkriminatív önkormányzati törvényt, amely az ország területi beosztását úgy alkotta meg, hogy a többségében magyar lakosságú régiót a megyehatárok osztják fel, és a magyarság mindegyik megyében jelentéktelen kisebbség legyen. Az új közigazgatási beosztás alapján a magyarok aránya csak a nagyszombati és a nyitrai kerületben haladja meg a húsz százalékot. A szlovák jogrendben jelenleg is érvényesek a kollektív bűnösség elvén alapuló és a magyar, valamint a német kisebbség negatív megkülönböztetésére lehetőséget nyújtó Benes-dekrétumok. A diszkriminatív jogszabályok visszavonását Pozsony továbbra sem tervezi, sőt ezekre hivatkozva utasítja el a felvidéki magyarság mártírhalált halt, kiemelkedő személyiségének, Esterházy Jánosnak a rehabilitációját. A diszkriminatív kárpótlás abban nyilvánul meg, hogy a szlovákiai magyarság jelentős része nem kaphatja vissza korábbi földtulajdonát. A jelenleg érvényben lévő törvények nem teszik lehetővé az 1945 és 1948 között a németektől és a magyaroktól nemzetiségi hovatartozás alapján elvett ingatlanvagyon visszaadását.
Szlovákia nemrég még kifogásolta, hogy a státustörvény értelmében a területén lakó magyarok arcképes igazolvánnyal anyaországi kedvezményeket vehessenek igénybe, miközben Pozsony hasonló rendszerben biztosít támogatást a szlovák kisebbségnek. A felekezeti diszkriminációt tükrözi, hogy a református egyház és intézményeinek állami támogatása arányaiban messze elmarad a szlovák többségű katolikus és evangélikus egyházétól. A katolikus szemináriumokon ugyanakkor csak szlovák nyelven lehet tanulni. Egy évtizede nem talál meghallgatásra a magyar hívek azon kérése sem, hogy saját püspökük lehessen. Északi szomszédunknál százharminc magyar többségű településen nincs magyar tannyelvű iskola, és a meglévők közül is sok elhanyagolt.
A vajdasági magyarságot egzisztenciálisan visszavetették az 1991 óta szakadatlanul zajló háború következményei, a migrációs veszteség több tízezer főre tehető. Nehézséget okoz, hogy nem biztosított az értelmiség utánpótlása, hiszen a Vajdaságban nincs önálló magyar felsőoktatási intézmény. Súlyos pedagógushiánnyal küzd a vajdasági magyar oktatás a magyar nyelvű pedagógusképzés elsorvasztása és a kilencvenes évek elején bekövetkezett kivándorlás miatt. A magyarországi vendégtanárok alkalmazását és az anyaországi egyetemek kihelyezett tagozatainak megnyitását a szerbiai törvények azonban nem teszik lehetővé.
A kárpátaljai magyarokat elsősorban a nehéz gazdasági helyzet sújtja, a diszkriminatív jelenségek csak másodlagosan nehezítik sorsukat. A magyar oktatási intézmények legtöbb gondja jelenleg pénzügyi természetű. Komoly problémát jelent számukra, hogy a magyar nyelvű tankönyvek bérleti díja ötszöröse az ukrán könyvekének.
A horvátországi magyarság helyzetére a háború utáni körülmények jellemzőek, a hátrányos megkülönböztetés legfeljebb elenyésző, szórványos jelenségként figyelhető meg, főleg a magyar nyelvű oktatás terén. A szlovéniai magyarságot nem éri diszkrimináció, sőt a ljubjanai kisebbségpolitikában a pozitív diszkrimináció elemei is megtalálhatók.
origo.hu
Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!
