Irakra is lecsaphatnak

Munkatársunktól
2001. 10. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre több bizonyíték gyűlik össze az iraki rezsim szerepéről mind a szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatban, mind pedig az anthrax bacilusok, azaz a lépfene-kórokozók esetleges Irakból való származását illetőleg. Az Öböl-háborút követően az ENSZ-ellenőrök megsemmisítették az ottani baktériumkultúrákat, ám mint tegnap egy német orvosnő – aki ellenőrként dolgozott Bagdad környékén – kifejtette, nem lehet tudni, hogy 95 százalékát, vagy csupán öt százalékát sikerült felkutatni és megsemmisíteni a tenyészeteknek, nyilatkozta lapunknak Georg Spöttle terrorizmus-szakértő. Mohamed Atta Prágában (is) találkozott iraki titkos ügynökökkel, ez összefügghet a terrorcsapásokkal, de éppúgy a „biológiai hadviseléssel” is. Amennyiben Irak szerepe kikristályosodik, nem elképzelhetetlen egy szövetséges támadás Szaddám Huszein katonai objektumai ellen. A diktátor már fenyegetőzött, amennyiben támadás érné országát, Izraelre mér csapást biológiai és vegyi fegyverekkel. Az iraki Scud-rakéták felszerelhetők ABC taktikai fejekkel és hatótávolságuknál fogva elérhetik Izraelt. Saron válasza is egyértelmű volt. Ha ez bekövetkezik, ő nem tart lehetetlennek egy lokális nukleáris csapást Irakra. A hét végén a Pezsa-öbölbe érkezett amerikai anyahajó fedélzetén atomfegyverek is vannak. Szaddám Huszein megúszta az Öböl-háborút, mivel a Nyugat félt egy hatalmi vákuumtól, amelyet az ország síita népessége töltött volna ki, így létrehozva egy a tálibokhoz hasonló, fundamentalista, kezelhetetlen rezsimet. Ám egy fenyegető (még ha korlátozott is) atomháború veszélye gyors cselekvésre ösztönözné a
NATO-t, és Szaddám Huszein hatalma igen gyorsan véget érne. Ám az ezt követő politikai káosz még jobban kiszélesítené a háborút.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.