Ismét fenyegetőzik az al-Kaida

Amerikai repülőgépek csütörtökön ismét támadták Kabult, a helyi idő szerint délben lezajlott légicsapást hatórás szünet választotta el az éjszakai, több hullámban végrehajtott támadásoktól, amelyek során legkevesebb nyolc bomba hullott a fővárosra. A bombák egyike hatalmas tüzet okozott a repülőtér közelében. Kandahár, a tálib hatalom központja ugyancsak célpont volt az éjszakai támadásokban, amelyek során – más forrásból meg nem erősített – tálib közlés szerint legkevesebb negyven polgári személy vesztette életét.

Hírösszefoglaló
2001. 10. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bin Laden és a tálib vezetők élnek és egészségesek – állította csütörtökön a tálib oktatási miniszter, kormányszóvivő. Az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat katonai parancsnoka azzal fenyegetőzött, hogy az Afganisztánban harcoló amerikai katonákra ugyanaz a sors vár, mint azokra, akik Szomáliában voltak: az utcákon fogják végigvonszolni tetemeiket. Mindeközben a londoni Iszlám Megfigyelő Központ, amely Mohammed Atefnek, az al-Kaida harmadik emberének üzenetét e-mailben elküldte az AP amerikai hírügynökségnek, első ízben számolt be a szervezet egyik vezető harcosának haláláról. Eszerint az Abu Bászir al-Maszri mozgalmi nevet viselő harcost vasárnap bomba ölte meg Dzsalálábád közelében.
Az orosz média arról tudósított, hogy az afgán ellenzéki erők folytatják erőfeszítéseiket az üzbég határ közelében fekvő Mazari-Sarif elfoglalására. Az üzbég határtól mindössze 56 kilométerre fekvő Mazari-Sarif fontos központ Afganisztán északi részén, meghódítása nagy csapást jelentene a táliboknak. A Reuters egy hadszíntéri parancsnoktól úgy értesült, hogy az ellenzéki csapatok egyesített támadásra készülnek a stratégiai fontosságú város ellen. Anatolij Kvasnyin orosz vezérkari főnök csütörtökön Dusanbéban találkozott Mohammed Fahim tábornokkal, az ellenzéki afgán Északi Szövetség főparancsnokával. Az Afganisztán elleni amerikai légicsapások kezdete óta az afgán ellenzék tádzsik származású katonai főparancsnoka most először tárgyalt nyíltan Kvasnyin tábornokkal.
Mindeközben csütörtökön brit–ománi hadgyakorlat kezdődött Ománban, amelyen 14 ezer ománi és 23 ezer brit katona vesz részt, 154 repülőgép, 37 hadihajó és egy repülőgép-hordozó bevonásával. Ománi katonai források szerint a gyors csapatmozgásokat gyakorolják szárazföldön, tengeren és levegőben, ugyanakkor számos olyan találgatás kapott lábra, amelyek szerint a brit katonákat átvezényelhetik a közeli Afganisztánba, hogy részt vegyenek a tálibellenes és terroristaellenes hadműveletben. A Perzsa-öböl felé tart három kanadai hadihajó is, fedélzetükön összesen ezer katonával, hogy csatlakozzék az ott állomásozó terroristaellenes nemzetközi koalíció egységeihez.
Jack Straw brit külügyminiszter Ankarában kijelentette, hogy szerinte nincs napirenden az Irak elleni katonai hadművelet. Nagy-Britanniának nincs bizonyítéka arról, hogy az al-Kaida terrorszervezet és Irak között létezne kapcsolat – mondta. Szaúd-Arábia belügyminisztere csütörtökön az eddigi leghatározottabb figyelmeztetést intézte azokhoz, akik Oszama bin Ladennel szimpatizálnak a sivatagi királyságban vagy más országokban, kijelentve, hogy hozzáállásukat nem tűrheti el a szaúdi társadalom.
Wolfgang Schüssel osztrák kancellárt november 1-jén fogadja George Bush amerikai elnök – jelentették be hivatalosan Washingtonban és Bécsben. A Die Presse a terrorellenes fellépéssel kapcsolatban rámutatott arra, hogy az átrepülési engedélyek megadása osztrák részről valóban a semlegességtől való elszakadás útján tett történelmi lépés, mert első ízben fordul elő Ausztriában, hogy nemcsak az ENSZ rendeletére, hanem egy ország – az Egyesült Államok – legitim önvédelmére is engedélyezi az átrepülést. Megfigyelők emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy a Bush-kormányzat tudatosan keresi a kapcsolatokat az európai jobbközép kormányokkal. Washingtoni vizitje után a kancellár felkeresi a szeptember 11-én leomlott New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) romjait is, és a tervek szerint találkozik majd Kofi Annan ENSZ-főtitkárral.
Ugyancsak amerikai hír, hogy „valósnak tűnő fenyegetés” miatt magas fokozatú riadókészültségbe helyezték az egyesült államokbeli Pennsylvania szövetségi állam Three Mile Island-i atomerőművét, a környező légteret pedig lezárták a hatóságok. Az AP jelentése szerint a Harrisburg International Airport nemzetközi repülőteret és a lancasteri repülőteret csütörtök reggel újra megnyitották, miután – katonai repülőgépek járőrözése közepette – négy óra hosszat zárva tartották. A nukleáris üzemet a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) és a rendőrség emberei tüzetesen átvizsgálták. A hatóságok nem közölték, hogy milyen jellegű fenyegetés érte helyi idő szerint szerdán az atomerőművet. Tegnap estére feloldották a hatóságok a magasfokú riadókészültséget.

***
GYILKOS LÓDARÁZS. Az amerikai haditengerészet és tengerészgyalogság jelenleg legfontosabb vadászbombázója az F/A–18 Hornet (Lódarázs), amely a legnagyobb számban teljesít szolgálatot a repülőgép-hordozók fedélzetén. Hajónként általában 24-36 darab áll rendelkezésre. Bár hatótávolságával és alkalmazható fegyverterhelésével nem túlzottan elégedettek, elektronikája, egyszerű kiszolgálhatósága és fegyverzetének sokrétűsége miatt a harctéri parancsnokok kedvelt eszköze, ha különböző földi célok elleni bevetésről van szó, bár légiharc-tulajdonságai is kitűnőek. Afganisztánban természetesen az előbbit veszik igénybe: a lézeres és GPS-irányítású bombákat, rakétákat, igaz, a nagy távolságú repülés miatt szükséges póttartályok ezek elől részben elveszik a helyet a gép fegyvertartóin. (Z. G.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.