Jobb saroK

Bédy István polgármester meghívására polgári hétvégét tartottak abban a három és fél ezer lakosú Harkányban, mely nemcsak gyógyfürdőiről, békés, nyugodt prosperitásáról, sok jó vendéglőjéről ismert, hanem mindennek a hátteret nyújtó, jobboldali önkormányzatáról is. És még egyről. Harkány ad otthont Villány világhírű borászainak. Szüretkor tehát mi sem ildomosabb, mint e rovatban vendégként helyt adni Magyarország legrangosabb borszakírójának, akinek már neve is jelzi, hogy egy életre elkötelezte magát a bor mellett. Nála avatottabban nehezebb összefoglalni azt, ami „borilag” vár e gyönyörű vidékre tévedt vándorra.

Lehetnek-e szebb reményeink a polgári Magyarország jövőjét illetően máshol, mint éppen ezen a vidéken, ahol a vörös szóról mindenkinek a bor jut eszébe? A villányi vörösek a polgári léthez is, a hét végéhez is jól illenek, de még a harkányi gyógyvízhez is – előtte vagy utána. A lelket gyógyítják ezek a mesterművek, tessék elhinni. Némelyiken érződik, hogy a borász, amég nevelte, szinte a művészi alkotófolyamattal egyenértékű munkát végzett. Beszélgetett vele, dicsérte, korholta, boldog és keserű volt – vele élt. Féltette és figyelt rá, ahogyan csak a szerelmünket féltjük, ahogyan csak rá figyelünk. Így csak a nagy borászok élnek együtt a borral, akik nevükön szólítják a tőkéket, de még a hordókat is, hiszen azok is mind egy-egy egyéniség. Mindben másképp nevelkedik a bor, mind másra formázza a belétöltött szépreményű lelket, s az is formálja őt. Minden lélek rajta hagyja a nyomát a hordón, változtat valamit a karakterén, az arcán, évődik vele, még le nem csillapodik, még nem nyugszik. Még fel nem nő annyira, hogy – már palackba töltve – elkezdhesse saját életét. Ez az élet némelyeknek hosszabbra, másoknak rövidebbre van kimérve, és a palackból való szabadulással teljesedik be, ahogyan földi létünknek is a halál ad értelmet. Ne kívánjunk gyors véget a bornak – ember az is. Készülnie kell a beteljesedésre. Ha kihúztuk a dugót, várjunk még, hadd tudja, mi következik. Hadd éljen – utoljára. Hadd mutassa meg magát, minden illatát, színét, testét-lelkét. Nekünk is idő kell, hogy ismerkedjünk vele, készülnünk kell rá, arra, hogy éppen vele találkozunk, és nem mással, óvatosan közelítsünk, először csak a színét élvezzük, ha az tetszik, várni fogjuk az illatát – az már csábít, ha szép. És amikor végre élvezhetjük az ízeket, már semmi másra nem fogunk figyelni, megszűnik a világ, csak a bor marad és az öröklét.
Hát Villányban ilyen borok nőnek. A legkönnyebb oportócska is ígér szépséget, tartalmat, legalább egy kis mélységet, kilépést az örök időből, ha csak egy pillanatra is: pásztorórát. (Nyári esték hűvös rozéiról most ne essék szó.) S akkor mit ígér a merlot, mit a pinot noir, a cabernet fajták, s mit a nagy házasítások, amikben két, három bor is dolgozik, küzd, egymáshoz simul, hogy végtére belássák, csak közösen boldogulnak, így hozzák ki egymásból a legjobbat.
Tanulhatunk a borból. Legalább itt a polgári oldalon tanuljunk belőle. Megtanulhatjuk, hogy mindennek ideje van, s hogy a fontos dolgoknak érniük kell, minél fontosabbak, annál tovább. Megtanít várni és kivárni, hogy szüretelni akkor lehet, amikor a természet engedi, de akkor kötelesség. Megtanít, hogy legalább évtizedekben gondolkozzunk, s hogy amikor a munkánkat végezzük, azokra gondoljunk, akikért dolgozunk. A bor felnőtté tesz.
Nekem legjobban három borász neveltjei tetszenek ezen a tájon, sokak kedvencei, már boraikat is nevük után emlegetik: Gere Attila, Tiffán Ede és fia, Zsolt és Bock József. Ugyanazokat a fajtákat termelik, lényegében ugyanazon a talajon, mégis minden boruk egyéniség. Bock Siklóson fehéreket is szüretel, a barrique hordóban érlelt chardonnay-ja a ’99-es évjáratban lett a legszebb. Almaillatú, szelíd savai jó egyensúlyt tartanak az alkohollal. Egy év múlva lesz igazán érdekes. Kékfrankosa mély ibolyaszínével, vörös bogyójú gyümölcsök illatával hízeleg nem nagy testtel, kitűnő egyensúlyt mutat. A ’98-as évjárata tűnik eddig a legszebbnek. Az igazán nagyok, a cabernet fajták viszont egy évvel korábban adták igazi formájukat: a franc rubinpiros színt, túlérett gyümölcsök illatát és a szilvalekvár ízét kínálja; a sauvignon ugyanilyen színnel, de fanyar, gyümölcsös jellegű illattal köszönt, ízében pedig szilvalekvár mellett némi csokoládé is ott bujkál. Ez a fajta adja egyik házasításának, a Royal cuvée-nek nagy részét is, hozzá a pinot noirt társította, így együtt tekintélyes, nagy formátumú bort ígérnek, különösen a ’96-ostól várhatunk sokat. A cabernet fajták házasításából született Bock cuvée a pince legjobb bora, az előzőnél is több érlelést igényel. A ’98-as tűnik a legnagyobb ígéretnek, igazi nagy bor, elegáns ízvilággal, de a 2000-esre is figyeljünk. Tiffánék két könnyedebb bort is kínálnak, mielőtt nagy ívű munkáikat megkóstolnánk. A Villányban szokásos kékoportó az ő kezeik közül kimondottan férfias borként kerül ki, nem erős, de jellegzetes, állati bőrre emlékeztető animális ízzel. A másik, a Jammertal cuvée is 30 százalékban ebből a borból áll, kiegészítve a kékfrankost. Könnyű, érett cserzőanyagokat, szilvalekvár és meggy ízét élvezhetjük benne. ’99-es évjárata élénk gyümölcsösséget, közepes testet és példás egyensúlyt mutat – mostanában ért a csúcsra. Cabernet franc-juk (Domaine Mondivin) királyi bor. Hatalmas, elegáns, ’97-es évjárata sötét rubinvörös színével, zárkózott illatával, hibátlan egyensúlyával előkelően jelenik meg, szinte tiszteletet parancsol. Ahogy mondani szokták, még az angol királynőt is tegezheti. Testvére, a sauvignon formálódó harmóniájával, komoly érési képességével szép párja: főként a ’98-as évben termett sokat ígérő. Érdekessége Villánynak, hogy itt a franc szebb szokott lenni, korábban érő fajta lévén nagyobb biztonsággal beérik gyengébb években is, amilyen a ’98-as volt. Tiffánék is házasítják a két fajtát Grand Selection néven, ’99-es évjárata elképesztően gyorsan indult el a legszebb harmónia felé. Egyensúlya, bársonyos tanninja szinte arisztokratikus elegenciát ígér. Akár húsz évig is érlelhető, nagyon meg kell becsülni. Akárcsak Gere Attila Selectionját, amit ugyanezekből a fajtákból állított össze az osztrák Weningerrel közösen. A bor színe olyan sötét, hogy már-már a fekete tintát juttatja eszünkbe. Illata tiszta, szeder, kökény és feketeribizli alkotja, ízérzete száraz, a savakon a tannin uralkodik. Nagy testű, jó egyensúlyú, aszalt gyümölcsök ízét érezhetjük benne, utóíze rendkívül hosszú, hatalmas ígéret. Rendkívül nagy ívűnek, lassan érőnek mutatkozik a Gere cuvée, ami gyümölcsösséget és dohányt, kávét egyszerre mutat ízében, ’95-ös évjárata nemzetközi klasszisnak mondható. Ezekben a borokban már szinte eggyé vannak forrva mesterek és munkák. És mindegyik munka magában is hordja mesterét, egy kis darabkát az őt nevelő lélekből, mindegyik pontosan megmutatja, milyen is az a kéz, amely őt pályáján elindította, milyen az ember, aki által a világra jött.
Teremtés a bor. Megismétlése a világnak, saját élete, saját sorsa van. Ember az.
Boros Károly