Orbán Viktor miniszterelnök, mint a visegrádi négyek soros elnöke, a nyár elején megtartott krakkói csúcstalálkozón jelezte, hogy Magyarország a tagállamok együttműködését az Európai Unió (EU) normái alapján a katasztrófavédelmi feladatok területével is ki kívánja bővíteni. Ez alapján jött létre a mostani budapesti tanácskozás, amelyen a négyek országain kívül Ausztia és Szlovénia katasztrófavédelmi vezetői is részt vettek.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta: az eszmecserén a különböző országok katasztrófavédelmi rendszereinek felépítéséről, a kétoldalú megállapodások végrehajtásáról és a regionális együttműködés továbbfejlesztéséről esett szó. A résztvevők az EU szakértőinek jelenlétében tárgyaltak az uniós tagságra való felkészülésről, az ipari balesetekkel kapcsolatos információcseréről. Ezenkívül szóba került a veszélyes üzemekkel kapcsolatos óvintézkedések ügye, illetve a szeptember 11-i terrortámadás polgári védelmi következményei. Ez utóbbi kapcsán Bakondi György kiemelte: a polgári védelem kérdésköre Európa-szerte felértékelődött, ezt a témát az unió soros belga elnöke az EU következő csúcstalálkozójának napirendi pontjai közé iktatta.
Lerombolták a Görög Szörny csapatát az Eb elődöntőjében
