Ki követi az IRA-t?

A brit kormány tegnap azonnali hatállyal elrendelte a brit hadsereg négy kulcsfontosságú észak-írországi létesítményének felszámolását, válaszként arra, hogy az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) fegyveres csoport megkezdte fegyverei megsemmisítését.

Jotischky László
2001. 10. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

John Reid, a brit kormány északír ügyeinek minisztere szerda este a parlament alsóháza elé terjesztett kormányjelentést ismertetve közölte: két katonai ellenőrző pont lebontása Dél-Armagh grófságban már a nap folyamán megkezdődött, egy katonai támaszpontot és egy rendőrállomást csütörtöktől számolnák fel. Reid bejelentette, hogy a tartomány biztonsági helyzetének javulásával folytatódik a brit katonák kivonása Észak-Írországból.
Ulster az érdekelt felek és a brit média egybehangzó véleménye szerint hatalmas lépést tett a békés kibontakozás útján. A békefolyamatot, amely az 1998-as nagypénteki megállapodással indult meg, mindig az fenyegette kudarccal, hogy az IRA, a Sinn Fein fegyveres szárnya, nem kezdte meg a lefegyverkezést. A Sinn Fein azt hangoztatta, hogy amikor a protestáns unionisták az IRA fegyverzetének használaton kívül helyezését követelik, mellébeszélnek, hiszen az IRA csak azért tartja keze ügyében fegyvereit, hogy ha kell, kierőszakolhassa a nagypénteki megállapodás betartását. Az unionisták ezzel szemben ragaszkodnak ahhoz, hogy az IRA lefegyverkezése a megállapodás szerves része, és a többi előírás gyakorlatba tételével párhuzamosan kell folynia. Ezért mondott le főminiszteri tisztségéről David Trimble, az Ulsteri Unionista Párt (UUP) vezetője, ezért követte három társa a kormányzatból, illetve az ulsteri közgyűlésből.
Kedden az IRA bejelentette, hogy megkezdte fegyverzetének használaton kívül helyezését. John de Chastelain kanadai tábornok, a bizottság elnöke megerősítette az IRA közelményét, habár nem árulta el, hogy hol milyen módszerrel, miféle és milyen mennyiségű hadianyagot tettek használhatatlanná, mert ez „megnehezítené a folyamat folytatását”.
A lefegyverzés megkezdésének azonnali gyakorlati következménye, hogy David Trimble és három társa visszatér a kormányzatba, illetve a közgyűlésbe. Hogy mi bírhatta az IRA vezetőségét erre a lépésre, azt nem nehéz kitalálni. George W. Bush kormánya kezdettől fogva kisebb megértést tanúsított az ulsteri köztársasági mozgalom iránt, mint elődje. Ehhez járult szeptember 11-e: a New Yorkban és Washingtonban véghez vitt rombolás óta az amerikai közvélemény nemigen tesz különbséget „jó” és „rossz” terroristák között. Gerry Adams, a Sinn Fein elnöke – és az IRA egykori vezérkari főnöke – Clintonnal tárgyalhatott a Fehér Házban, de Bush nem tárgyal vele. Az IRA anyagi bázisa is megrendült, hiszen jövedelmének jelentős részét az úgynevezett Noraid – a vele rokonszenvező amerikai írek jótékony szervezete – gyűjti össze és juttatja el hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.