Korrupciós mérleg

A közbeszerzési eljárások átláthatatlansága miatt bírálja Magyarországot a Transparency International (TI) tegnap bemutatott globális korrupciós jelentésében. A civil szervezet a 2000 júliusa és 2001 júniusa közötti időszakot tekinti át, s a világ tizenkét régiójának korrupciós eseménytörténetét dolgozza fel.

Tábori Gabriella
2001. 10. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint azt Marschall Miklós, a TI keleti-európai régióigazgatója elmondta, a kötet szerzői újságírók, tudományos szakemberek és a TI munkatársai. A hazánkról szóló részben kiemelik még az autópályák pályáztatás nélküli építését, a Székely-ügyet, valamint az olajbizottság tevékenységét.
A kötetben olvasható a Transparency International 2001-es, 91 országra kiterjedő korrupciós indexe is. Ebben a rangsorban Finnország van a legelőkelőbb helyen, míg Banglades az utolsó. Magyarország, Trinidad és Tobago, illetve Tunézia mellett a 31. helyet foglalja el, így az EU-tagjelöltek között Észtország után a második. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter közleményében emlékeztet arra, hogy a kabinet számos javaslatot terjesztett be a parlamenthez: a pénzügyi rendszer átvizsgálása nyomán szükséges módosításokat, a jogalkotás során történő érdekérvényesítés rendjéről szóló javaslatot, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kiterjesztéséről szóló törvénymódosításokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.