Kimutathatóvá vált a lépfene kórokozója több mint húsz személy orrváladékában azok közül, akik jelen voltak Tom Daschle demokrata szenátor hivatali helyiségeiben, illetve e helyiségek közelében hétfőn, a kórokozókat tartalmazó boríték felnyitásakor – közölték szerdán Washingtonban. Ez még nem jelent tényleges megbetegedést – ahhoz több ezer spórának kellene belégzéses úton a szervezetbe kerülnie –, ám ugyanígy az orrváladék volt a kórokozók jelenlétének első kimutatott helye annál a floridai férfinál is, aki az American Media kiadóhivatal levélelosztójában dolgozott, és akit kilenc nappal az első „érintettségi hír” után voltak kénytelenek átsorolni a „megbetegedett” kategóriába.
Az amerikai esettel ellentétben az európai anthraxriasztások többsége vaklármának bizonyult. A lengyel rendőrség szerdán 48 órára őrizetbe vett egy 21 éves sziléziai fiatalembert, aki tréfát űzve „lépfenepánikot” váltott ki lakóhelyén. A lengyel országos rendőrkapitányság szóvivője közölte, hogy a hamis lépfene-baktériumok küldői ellen büntetőeljárást kezdeményeznek, és a hatósági akciók költségeit is megfizettetik velük. Eddig az oroszországi riasztások mindegyike is vaklármának bizonyult, a rendőrség „buta viccként” értékelte ezeket a próbálkozásokat. A „tréfacsinálók” célpontja a moszkvai amerikai nagykövetség, a Komszomolszkaja Pravda című bulvárlap, valamint egy moszkvai cég volt. A brit rendőrség is bejelentette: vaklármának bizonyult az összes eddigi lépfeneriasztás Nagy-Britanniában.
Mint pozsonyi tudósítónk jelentette, a szlovákiai gyanús postai küldemények eddigi vizsgálatai negatívak lettek. Már Szlovákia egész területéről jelentettek gyanús küldeményeket, Dunaszerdahelyen kettőt is, sőt, a kormányhivatalból is el kellett szállítani egyet – szigorú rendőri kíséret mellett. Szerdán a gyanús küldemények száma meghaladta az ötvenet, köztük egyet Jozef Migasnak, a parlament elnökének címeztek. A belügyminiszter ezért olyan rendeletet hozott, amely szerint a rendőrség speciális alakulatai végzik majd a gyanús küldemények összegyűjtését, a bejelentőnek azonban névvel és pontos címmel kell jelentenie az esetet.
Alexander Vershbow moszkvai amerikai nagykövet egyébként elképzelhetőnek tartja, hogy az Egyesült Államok Oroszországtól kér segítséget, ha egymaga nem tud megbirkózni a lépfenekórral. A segítséget a hét elején Jurij Sevcsenko orosz egészségügyi miniszter ajánlotta fel. Vershbow arról számolt be, hogy Washingtonban nagyra értékelik a szolidaritás ilyetén megnyilvánulását. Közben egy újabb orosz környezetvédő csatlakozott azok táborához, akik elképzelhetőnek tartják, hogy a terroristák esetleg a közép-ázsiai szovjet utódállamokban jutottak hozzá a baktériumokhoz. Jevgenyij Kozsohin, a moszkvai Stratégiai Kutatások Intézetének vezetője arról számolt be, hogy Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban a muzulmán fanatikus fegyveresek nem eszméikkel, hanem pénzükkel nyerik meg maguknak az embereket, egyes vidékeken ugyanis az afrikai nyomort idéző állapotok uralkodnak. Martin Schütz, a biológiai fegyverek szakértője a Neue Zürcher Zeitungban arról cikkezett: nem várható, hogy a terroristák tényleges támadást indítanak biológiai fegyverekkel, bár valószínűleg rendelkeznek ilyenekkel. Mint Schütz a svájci lapban kifejtette: inkább kisebb, helyileg korlátozott bevetésekkel kell számolni.
Vegyi és biológiai fegyverek a múltban. A vegyi fegyverek első ízben ismeretes tömeges bevetése 1915. április 22-én történt a belgiumi Ypres-nél. A németek alkalmazták először a francia állások ellen. 1917-ben vetettek be először „mustárgázt”, majd 1919-ben Oroszországban, 1923-ban és 1926-ban a franciák Marokkóban, az olaszok 1930-ban Líbiában, a japánok 1934-ben Kínában és végül 1935 és 1940 között az olaszok Etiópiában. A japánok 1937 és 1942 között újból használtak vegyi és biológiai fegyvereket. 1961 és 1967 között Vietnamban az amerikaiak nagy mennyiségben alkalmaztak trioxint. 1980 és 1988 között az Irán és Irak közti háborúban az irakiak bevetettek mustárgázt. Japánban az Aum nevű szekta 1994. június 27-én a Fudzsi-hegy közelében, illetve 1995. március 20-án a tokiói metróban használt mérges gázt. (MTI)
Egyre fenyegetőbb a háború árnyéka
