A volt SZDSZ-es politikus a gyanúsítás szerint gyermekpornó-felvételeket rakott fel az internetre. Ezt az eljárás során tagadta, ám ennek ellenére a BRFK vádemelési javaslatot nyújt be az ügyészségre.
A vádiratot a Fővárosi Főügyészség készíti el, tekintettel arra, hogy az internetes pornográf felvételek készítésének jogi megítélése még nem kiforrott, azaz a fővárosban ilyen ügyben még nem hozott ítéletet a bíróság – fogalmazott Borbély Zoltán. A vádemelési javaslat szerint Lévay Levente több alkalommal továbbított fényképeket kiskorúakról, amit a nyomozás során tagadott. Ha a vád bebizonyosodik, cselekménye 2-től 8 évig terjedő börtönbüntetéssel lesz sújtható.
A nyomozók a német Interpol-irodától kapták az információt, hogy tiltott felvételeket raknak fel az internetre egy pesti telefonvonalról. Kiderült: Lévay Levente vonaláról lehetett szó. A lakásán 1999 decemberében tartott házkutatáskor lefoglalták a komputerét és több pornográf lapot. Lévay Levente a botrány kirobbanásakor úgy nyilatkozott: szerinte politikai támadás érte, de ha mégis igaz, hogy telefonvonaláról küldték fel a kiskorúakat meztelenül ábrázoló képeket, arról ő nem tudott.
Kényszersorozás: „Te szemét, mindjárt szétverem a képedet!” – így ordibáltak Zelenszkij emberrablói
