Lezárult a nyomozás

A katonai ügyészség befejezte a megfigyelési ügy kapcsán ismertté vált Pinpoint Kft.-nél folytatott nyomozást. A büntetőeljárás eredményeit összegző határozatot már továbbították Áder János házelnökhöz – értesült a Magyar Nemzet.

Villányi Károly
2001. 10. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékezetes: a megfigyelési ügyet vizsgáló bizottság javaslatára az Országgyűlés felkérte a legfőbb ügyészt, hogy a Pinpoint Kft. tevékenységét törvényességi szempontból vizsgálja meg.
A bizottság ülésein többször elhangzott, hogy a Pinpoint Kft. törvénytelen és titkos adatgyűjtést folytatott. Az időközben felszámolással megszűnt cég vezetője, Méth György ugyanakkor a Népszabadságnak nyilatkozva cáfolta, hogy politikusokat vagy más személyeket figyeltek meg. Tény azonban, hogy a cégnél olyan, titkosszolgálati állományban lévő személyek dolgoztak, akik jövedelmüket a vállalkozásnak végzett munkájukkal egészítették ki. Azt, hogy pontosan mit is csináltak, nem lehet tudni, hiszen a társaság által használt számítógép memóriáját törölték.
A Pinpoint Kft. tevékenységével kapcsolatban korábban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a cég munkatársainak többek között – a hazánkból időközben távozó – Szemjon Mogiljevics megfigyelése volt a feladata. Ezt az állítást Nikolits István egykori titokminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Mindössze annyit mondott: lehet.
A Budapesti Katonai Ügyészség még 2000. augusztus 30-án rendelt el nyomozást hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt a Pinpoint Kft. ügyében. A büntetőeljárást a közelmúltban lezárták. A nyomozás eredményeit tartalmazó határozatot információink szerint már továbbították Áder János házelnöknek. A határozat tartalmáról a katonai főügyészség illetékesei lapunk megkeresésére még nem kívántak nyilatkozni. Mint mondták: nem lenne szerencsés, ha a parlamenti képviselők a sajtóból értesülnének az ügy fejleményeiről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.