Magyar Bálint (SZDSZ) felszólítja Pálinkás József oktatási minisztert, hogy fellebbezzen a Korona kiadó kártérítési igényének ügyében. Mint fogalmazott: ez az ügy a minisztérium számára könnyen megnyerhető. Csodálkozik azon, hogy egy ilyen perben nem kérik sem az ő, sem Mohácsy Kálmán, a könyv szerzőjének, sem a jogvédő hivatal segítségét. Magyar Bálint szerint a minisztérium számára is rendelkezésre álló dokumentumok egyértelműen bizonyítják: Vilhelm József, a Korona kiadó vezetője olyasmiért kér kártérítést a minisztériumtól, ami az adott időpontban nem volt az ő tulajdona. Az SZDSZ politikusa elmondta: 1996-ban, amikor az ügy felmerült, felkérte a szerzőt, Mohácsy Kálmánt, hogy nyilatkozzon: munkáira melyik kiadónak vannak kiadási jogai. Ő a Korona Nova Kiadót nevezte meg levelében.
Ezt követően Magyar Bálint a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz fordult, amelytől hivatalos válaszként ezt kapta: „Szerzői-jogi szempontból jogszerűen csak a szerző engedélyével, a szerző és a kiadó között létrejött érvényes felhasználási szerződés alapján lehet a tankönyveket kiadni és forgalomba hozni.”
A volt miniszter szerint ez a levél szintén az OM rendelkezésére áll. Hozzátette: „Nem tudom, hogy a perben felhasználták-e az említett dokumentumokat, ha nem, akkor sürgősen tegyék meg.” Mint mondta: amennyiben a minisztérium nem kíván a fellebbezéssel élni, hanyag módon jár el a közpénzek kezelését illetően.
Az Oktatási Minisztérium tiszteletben tartja a független magyar bíróság döntését, nem minősíti azt – áll a szaktárca Magyar Bálint felvetésére adott válaszában. Mint írják: a minisztérium jogászai az ítélet alapos vizsgálata után tesznek majd javaslatot az esetleges fellebbezésre, s szeretnék megnyugtatni a volt minisztert: ahogy eddig is, a jövőben is kellő körültekintéssel és a közpénzekkel való takarékosságot előtérbe helyezve kezelik az ügyet. Ha ég a ház, a tűzoltókat hívja inkább az ember segítségül, semmint azt, aki a bajt okozta. De ha az ügy megoldását ez segíti, az OM természetesen szívesen veszi a Magyar Bálint, illetve a Kuncze Magdolna által levélben felajánlott segítséget is – olvasható a dokumentumban.
Lerombolták a Görög Szörny csapatát az Eb elődöntőjében
