Ha jövő hétig nem vonja vissza Románia az importgabonára jogtalanul kivetett, rendkívül szigorú minőségi követelményeit, úgy Magyarország a Kereskedelmi Világszervezet vitarendezési bizottságától kér jogorvoslatot, illetve retorziós eszközöket foganatosít a román importtermékekkel szemben – jelentette be tegnap Balás Péter külgazdaságért felelős helyettes államtitkár, aki Martonyi János külügyminiszter képviseletében a magyar tárgyalódelegációt irányította Bukarestben a napokban megtartott CEFTA (Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás) miniszteri értekezleten.
Románia Lengyelországgal együtt visszavonná az agrártermékeknek biztosított kedvezményes CEFTA-vámokat – derült ki Balás Péter beszámolójából, aki azt is elmondta, hogy ezzel viszont a másik öt CEFTA-tagállam (Bulgária, Szlovénia, Csehország, Szlovákia és Magyarország) nem értett egyet. Magyarország egyetlen változtatást tart elfogadhatónak: az előrelépést, tehát az agrárkereskedelem további liberalizációját – fogalmazott a helyettes államtitkár. Kiderült viszont, hogy a továbbiakban erre csak kétoldalú megállapodások útján nyílik lehetőség, a konszenzusos döntések alapján működő szervezetben – Románia és Lengyelország ellenállása miatt – nem.
Novemberben a CEFTA csúcsértekezletén Csehország, Szlovákia és Magyarország miniszterelnöke aláírhatja a három ország közötti agrárkereskedelem további liberalizációjáról szóló megállapodást, s nem kizárt, hogy rövidesen hasonló vonatkozású keretmegállapodást köt hazánk Bulgáriával és Szlovéniával is. Az erre vonatkozó nyitottságát mindkét állam jelezte Magyarországnak – mondta Balás Péter.
Mit tehetnénk a gyűlölködők ellen?
