A nemzetbiztonsági kabinet még nem foglalkozott a részére már múlt hét pénteken megküldött dokumentummal, s arra még nem is kíván válaszolni az Egyesült Államoknak.
Mint arról lapunkban már beszámoltunk, az amerikai dokumentumot a honvédelmi minisztérium, érdemi vizsgálat nélkül, megküldte a nemzetbiztonsági kabinetnek, azzal az indokkal, hogy annak a hatáskörébe tartozik a harcászati repülőgépek beszerzéséről való döntés. Az USA ajánlata 14 darab F–16-os többfeladatú harcászati vadászrepülőgép esetleges tízéves bérletére, illetve a kapcsolódó fegyverzet, pótalkatrészek, támogató- berendezések, javítószolgáltatások, pilóta- és karbantartószemélyzet- képzés értékesítésére és bérletére terjed ki. A program teljes költsége megközelítőleg 89,6 milliárd forint. Simicskó István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese korábban úgy nyilatkozott: nem tartja célszerűnek, hogy újabb, a vadászrepülőgépek bérléséről szóló ajánlatokkal foglalkozzanak, hiszen szeptember 10-én már döntöttek a svéd Gripenről.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
