A legutóbbi, IX. kerületi, fideszes rendezvényen, fideszes parlamenti képviselőként és független politikai elemzőként miért nem mondtad el (Tölgyessy) Péter, hogy lélekben megmaradtál SZDSZ-esnek? Miért nem mondtad el, hogy te lettél az SZDSZ veszte, hogy a te SZDSZ-es parlamenti frakcióvezetői posztodtól való megfosztásoddal és a pártelnöki megbuktatásoddal ásták meg a politikai sírgödrüket 1990–92-ben a „köménymagos” belső ellenfeleid, akik azóta is győztesen menetelnek a politikai eljelentéktelenedés felé?
Miért nem mondtad el, Péter, hogy nem az MSZP-vel 1994-ben kötött koalíció, vagy az abból való kilépés hiánya, hanem a te és a „tölgyessysták” (a Polgári Demokrata Kör tagjainak) „agyagba döngölésével”, a pártból való kiszorításával indult meg az SZDSZ azon az úton, amelynek most már a végét járja? Hogy ekkor vált az SZDSZ egyfajta belvárosi érdekvédő klubbá, aminek megmaradt napjainkra is.
Hogy csupán szánalmas próbálkozás napjainkban az a „magyarkodás”, ahogy Kossuth apánkat a szabadmadaras zászlóra tűzik, azok után, hogy neked azért kellett menned, mert SZDSZ-es pártelnökként volt egy olyan kijelentésed: „Az SZDSZ-nek patriótább pártnak kell lennie a jövőben.”
Ezt nem bocsátották meg neked, ettől ijedtek meg azok, akik szerint a mai magyar közéletben mindenki ordas nyilas, aki Bauer Tamástól jobbra áll a politikai palettán.
Miért nem mondtad el, Péter, hogy a bölcs tagság azért választott meg téged pártelnöknek és belső ellenfeleidet segítőtársaidnak, mert egyesíteni akarta az erőket, hogy úgy legyen az SZDSZ-ben is, mint más, nagy, erős pártoknál: ha megkopik, megbukik egy belső politikai irányzat, vagy személyiség, akkor előléphet a párton belül egy hasonló kvalitású csoport, ember, amely, aki nem kompromittálódott a téves vonallal. („Van másik!” – mondta Eötvös papa.)
De a gőgös, übermensch tudatú, a szürkeállományával hivalkodó, de valójában szűk látókörű, politikai analfabéta csoport képtelen volt felismerni még saját érdekeit is. (Vagy nagyon is tudta, milyen veszélyeket rejt számukra, ha belvárosi érdekvédő klub helyett valódi párt válik az SZDSZ-ből.)
Miért nem mondtad el, Péter, hogy ha a téged (és támogatóidat) kitagadó prominens SZDSZ-esek, akik ma is meghatározzák a párt politikáját, akár van formális tisztségük, akár nincs (ők most is „egy nagy család”), nem zsigerből, érzelmi alapon politizáltak volna, illetve politizálnának, elkerülhetővé vált volna a jelenlegi politikai helyzet és akár egy Fidesz–SZDSZ kormánykoalíció vezethetné ma az országot, olyan biztos erőfölénnyel, hogy az MSZP választási esélyei szóba sem jöhetnének.
A szerző a Polgári Demokratikus Kör egykori szóvivője
Az osztrákokat kényszerítenék integrációra a szociáldemokraták
