Mint arról beszámoltunk, a millenniumi expedíció legénysége október 17-én, tehát múlt hét szerdán úgy határozott, hogy a tomboló szél miatt nem kísérli meg a csúcstámadást, így levonul a hegyről.
Gárdos Sándor Keresztesi Koppány társaságában a balesetet megelőzően napokig a 7800 méteres magasságban lévő kettes táborban időzött azzal a feladattal, hogy előkészítsék az utat Mécs Lászlónak és Erőss Zsoltnak a csúcstámadáshoz. Az expedíció budapesti sajtóirodája szerint, miután 17-én a visszatérés mellett döntöttek, Gárdos és Keresztesi kezdett leereszkedni a gerinc mentén. Alig ötven méter megtétele után azonban a hátul haladó orvos megállt, majd jelezte ifjabb kollégájának, hogy visszamegy a kettes táborba. Keresztesi a kíméletlen időben hétórás út után ért az egyes táborba (7000 m), ahol Mécs László, Erőss Zsolt és Markos Huba László fogadta. A „dokit” azonban hiába várták…
Erőss és Markos másnap indult a keresésére, és délután 7700 méter magasan fellelték a hátizsákját és leszúrt jégcsákányait. A holttestre október 19-én bukkantak rá a hegyfal tövében, 6600 méteres magasságban. Társai csak ezután jelentették be a szomorú hírt.
Dr. Gárdos Sándort tisztelet és elismerés vette körül a hazai alpinistatársadalomban. Már az 1996-os első magyar Mount Everest-expedíciónak is tagja volt. Öt évvel ezelőtt a csapat osztrák vendégmászója, Reinhard Wlasich halt meg a hegyen ödémában, és Gárdost nagyon bántotta, hogy a nagy távolság miatt képtelen volt a segítségére sietni. Amellett, hogy fiatal kora óta foglalkozott a hegymászással, orvosként alpin-magassági és expedíció-orvostani szakvizsgát tett, így a magashegyi betegségekkel kapcsolatban kiemelkedő szakismerettel rendelkezett.
– Gárdos Sándor nem egyszerűen az expedíció orvosa volt, hanem a csapat lelke is – emlékezett Meskó Zsolt sajtófőnök. – Bár Mécs László a technikai vezetőnk, a döntései előtt minden esetben kikérte Sándor véleményét. Nem csoda, hiszen Gárdos rendkívül precíz, tudatos személyiség volt, és mindenkit a lehető legalaposabban felkészített a várható nehézségekre. Állandó derű és optimizmus jellemezte, az emberek szívesen voltak mellette, hiszen áradt belőle a nyugalom, és biztonságérzetet sugárzott. Halálával nagy veszteség érte a magyar hegymászó-társadalmat.
Gárdos Sándor tragikus haláláról tegnap értesült a hegy keleti oldalán tartózkodó, szintén magyar alpinistákból álló Everest–Lhotse-expedíció is. A csapat tagjai ottani idő szerint késő este úgy döntöttek, ők is feladják a hegy elleni harcot – tudtuk meg a vállalkozás magyarországi sajtóügynökségétől.
Tanúként idézte be a rendőrség Császár Attilát
