Módosulhat a választási törvény

Elképzelhető, hogy néhány ponton módosul a választási eljárásról szóló törvény, amennyiben a Fidesz és az MSZP meg tud egyezni a két párt által benyújtott indítványokról.

Kis Ferenc
2001. 10. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kötelezően előírná a szocialisták javaslata a voksok újraszámolását azokban a választókerületekben, ahol az első és a második helyen végzett képviselőjelölt között száznál kevesebb a szavazatkülönbség. Vastagh Pál, az MSZP képviselője a Magyar Rádió Krónika című adásában azzal indokolta a beadványt, hogy ezzel minimálisra csökkenthetnék az utólagos vitákat. Arról is rendelkeznének a szocialisták, hogy egymástól eltérő színű tollakat kapjanak a választópolgárok, illetve a szavazatszámláló bizottság tagjai. Az indítvány értelmében a pártoknak 30 napnál nem régebbi igazolást kellene bemutatniuk a bírósági bejegyzésükről.
Kovács Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője lapunknak elmondta: az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a jelenlegi törvény előírásai megfelelőnek bizonyultak az esetleges visszaélések kiszűrésére, az MSZP indítványa túlszabályozottá tenné a választási eljárásról szóló törvényt. – A szavazatszámláló bizottságokban minden párt képviselője jelen van, így nem hiszem, hogy ott bármilyen szabálytalanság előfordulhatna – vélekedett a politikus. Ugyanakkor lehetségesnek nevezte az egyeztető tárgyalást a szocialistákkal, de úgy véli, ezek a javaslatok nem jelentenének érdemi változást. Hozzátette: 2002 decemberéig átfogó módosításokat kell végrehajtani a választójogi törvényen az Európai Uniós jogharmonizáció érdekében. Kovács Zoltán az általa benyújtott indítványról úgy fogalmazott: a közalkalmazottak bevonása a választások lebonyolítását könnyítené. Ezt Vastagh Pál is támogathatónak ítélte, míg Kovács Zoltán hasonlóan vélekedett a pártok bejegyzéséről szóló 30 napnál nem régebbi igazolásra vonatkozó MSZP-s javaslatról. Várhatóan ez is szóba kerül a közeljövőben Szájer József és Nagy Sándor – a két párt frakcióvezetője – közötti tárgyaláson.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.