Nagy Sándor: Horn a múlté

A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ politikai akcióként értelmezte a csütörtöki parlamenti vitanapot, így a tárgyszerű vita elmaradt. AZ MSZP viszont úgy látja: éppen a kormányoldal vitaképtelensége, elzárkózása jellemezte a parlamenti ülést.

Pásztor Zoltán
2001. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horn Gyula volt miniszterelnök, szocialista országgyűlési képviselő közleményben indokolja, hogy a csütörtöki parlamenti vitanapon miért nem reagált a kormányát ért vádakra. A szövegben Horn Gyula jelzi: az ülést követően sokan szóvá tették, hogy miért nem válaszolt az elhangzottakra. – Arról van szó, hogy nem kaptam időt véleményem kifejtésére. Azt az egy percet, amelyet saját frakcióm biztosított számomra, méltatlannak, hogy ne mondjam, nevetségesnek tartom – fogalmazott a politikus, hozzátéve: megtalálom a módját, hogy a mostani kormány vádjaira és ferdítéseire hiteles választ adjak.
Nagy Sándor frakcióvezető sajnálatosnak tartja, hogy Horn Gyula közzétette nyilatkozatát. – A frakció tudatosan döntött úgy, hogy mi valóban az elmúlt három évről, a mostani kormányzat tevékenységéről és nem a megelőző ciklusról vagy a reménybeli jövőről akarunk beszélni, ahogy azt a kormányoldal tette – fűzte hozzá a politikus.
Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke üdvözölte az SZDSZ kezdeményezését, mint mondta: szükség van arra, hogy a kormány részletesen számot adjon tevékenységéről a nyilvánosság előtt. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy az MSZP és az SZDSZ politikai akcióként értelmezte a vitanapot, nem adatokkal, hanem politikai indulatokkal, szólamokkal támasztotta alá mondanivalóját, így nem nyílt lehetőség érdemi vitára. Pokorni leszögezte: a Fidesz jó lelkiismerettel adhatott számot az eltelt három évről.
Az MSZP-frakció sajnálattal állapítja meg, hogy a hivatalban lévő kormány hároméves tevékenységéről szóló csütörtöki parlamenti vitanap a kormányoldal vitaképtelensége, elzárkózása miatt nem segítette elő az ország előtt álló feladatok megoldását – derül ki a párt tegnapi közleményéből. A képviselőcsoport szerint a kormány legnagyobb hibája, hogy nem vagy roszszul él a gazdaság teremtette bővülő forrásokkal, mindemellett megosztó, a különböző társadalmi csoportokat szembeállító politikát folytat. A Kovács László pártelnök és Nagy Sándor frakcióvezető nevével fémjelzett szövegben kifejtik: a kormány vezető politikusai minden kritikára arrogáns elutasítással, a megelőző ciklus stabilizációs politikájának felemlegetésével válaszolnak. Úgy vélik, a költségvetési tervezés, közpénzekkel való gazdálkodás átláthatatlan. Az ország újra eladósodik, miközben nem vesz igénybe európai uniós támogatásokat – olvasható a szövegben. A szocialisták szerint mindez nem alakulna így, ha a kormány figyelembe venné az ellenzék véleményét és párbeszédet folytatna a civil társadalommal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.