Nagy verseny, nagy fölény

Sok kétévest neveztek és indítottak vasárnap a galoppon, így aztán a legfontosabb futamba nem jutott egy sem.

2001. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ilyentájt, ősszel az izgatja leginkább a szakembereket és a közönséget, hogy miként viszonyulnak a kétévesek az idősebbekhez, hová sorolhatók a csikók az évjáratok rangsorában. E kíváncsiságunkat az évjárat-összehasonlító versenyek lennének hivatva kielégíteni, de a jelek szerint pont az idomárokból és a menedzserekből kiveszett az ilyen típusú érdeklődés, mert az elmúlt években csak elvétve futtattak meg kétévest az idősebbek ellen.
A Budapesti Díj hagyományos évjárat-összehasonlító verseny, de lassan az is hagyománnyá válik, hogy csak az idősebbek erőviszonyairól ad képet. Arról viszont elég jót, mert a magas díjazás rendszerint erős mezőnyt hív a starthoz. Így volt az idén is. A kiemelkedő esélyű Akito mellett hét olyan ló indult, amelyek közül egyiket sem lehetett elhanyagolni, talán csak Trubadur helyzete látszott kevésbé reményteljesnek. Persze a fogadók megtalálták a másodfavoritot Gekkó személyében: Akitóval kombinálva alig háromszoros nyereménnyel kecsegtetett, ami a lóversenyen nem nagy hozam. Annál nagyobb a kockázat, hiszen a futam végére kiderült, hogy akik a kicsi, de biztos haszon elvét vallották, keserűen csalódtak. Nem Akitóval volt gond, a négyéves mén fejét csak az utolsó háromszáz méteren engedte el lovasa, Kovács Sándor, de akkor elképesztő könnyedséggel nyert. Háromszáz méteren 14 hosszt (körülbelül 15 métert) vert rá ellenfeleire, pedig azok is beleadtak apait-anyait a végén. Biztató ez a forma a Közép-európai Kupa előtt, ezzel már ott is nyerni lehet. Apple Bloome hozta magát, s biztos második lett. S ki lett a harmadik? Hát ki más, mint az előre temetett Trubadur, aki a mezőny végéről nagy hajrával küzdötte fel magát a dobogóra, leszorítva onnan a sokáig helyezettnek látszó Főispánt. Gekkó erősen forma alatt szerepelt, s csak ötödik lett. Danilo megsérülhetett, egy ideig küzdelemben volt, majd Kállai feltartott vele. Szegény Danilót üldözi a balszerencse. Sokkal több van benne, mint amit az idén produkált, talán jövőre kárpótolja futtatóját. Nagy várakozás előzte meg Lidohill futását, aki Bécsben sok babért aratott, ám itthon nem nagyon jeleskedett. A múlt vasárnap sem lettünk okosabbak, mert Lidohill elbambult a startgépben, s már az első métereken minden esélyét elvesztette.
A versenynap igazi attrakciója a Magyar St. Leger volt. Vannak szaktekintélyek, akik a háromévesek eme hosszú távú erőpróbáját értékesebbnek tartják a derbitrófeánál is. Egy biztos: nehezebb megmérettetés, mint a Kék Szalag. Sokszor elmondták, leírták már, hogy a St. Legert a legkeményebb, legacélosabb lovak nyerik, nemritkán leverik a klasszisban fölöttük állókat is. Valami hasonló történt ezen a vasárnapon is. A starttól Lehetőség jött el a legfrissebben, öt-hat hosszal is járt a többiek előtt, de csak a táv feléig tartott a nagy lendülete, ott átadta a vezetést Tűzvarázsnak. Az emelkedő közepén neki is elfogyott az ereje, s hárman megelőzték. Batu Kán volt a legerőteljesebb, s jelentős előnnyel, jó négy hosszal nyert. April Surprise magabiztos második lett, Prometheus keményen küzdött a harmadik helyért. Tűzvarázs következett, mögötte még Almira futott pénzért. A titkos favorittal, Reával történhetett valami, mert már a táv elején leszakadt a mezőnytől. Batu Kán eddig távolról sem volt olyan félelmetes, mint történelmi névrokona. Az ősz elején kezdett formába lendülni, s bár nagy ászokat nem vert meg, jelezte, hogy állóképes ló. Nem ő volt a favorit, de győzelme sem okozott földindulásszerű meglepetést. Idomárja, Sztojka Rudolf remekül időzítette lova csúcsformáját. April Surprise a derbi megnyerése óta laborált. Most hiányzott a lábából egy bemelegítő verseny, klasszisa így is „ezüstéremhez” segítette. Ha csak egy héttel korábban gyógyul meg, talán ezúttal is nyert volna. Nem túl merész állítás, hogy mindent összevetve jobb képességű ló, mint Batu Kán. Prometheus a derbiben szerzett második helye után erősen leeresztett. Legutóbb jeleztük, hogy formája ismét felfelé ível. Soltész András idomár munkáját dicséri, hogy lovát a fontos versenyre megint topra hozta.
A keretprogramban izgalmas, jó versenyeket s ami egyáltalán nem mellékes, reményteljes kétéveseket láttunk. Fényesen sikerült Balu bemutatkozása, 1600 méteren elért könnyed start-cél győzelme sokat sejtet. Egy másik futamban Préri Mary engedelmesen beállt a startgépbe, aminek meglett a jutalma, mert szép stílusban verte meg papíron esélyesebb ellenfeleit. Az Aquincumi Díjban Amazon Lány ismét jelezte, hogy jövőre számolni kell vele a kiemelt sprintversenyekben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.