Nem született döntés az FKGP-frakció tegnapi ülésén arról, hogy a képviselőcsoport létszámának csökkenése következtében átengednek-e parlamenti bizottsági tisztségeket az MSZP-nek. Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető elmondta: a kisgazda képviselők között nem volt egyetértés a kérdésben, mivel az FKGP számára fontos területfejlesztési bizottság alelnöki posztjától nem kívánnak megválni. – Elképzelhető, hogy később még napirendre kerül a bizottsági helyek újraelosztása, ha találnak olyan alelnöki pozíciót, amely kevésbé kötődik a párt által irányított minisztériumok tevékenységéhez – tette hozzá.
Szentgyörgyvölgyi arról is szólt, hogy a frakció mindent megtesz a határozatképességért a mai szavazáson, amelyen a parlament dönt az Országgyűlés alelnöki tisztségéről. A politikus tájékoztatása szerint mindössze öt képviselő hiányzik majd az FKGP frakciójából, akik előzetesen már beteget jelentettek.
Az FKGP képviselőcsoportja nem tárgyalta tegnap Szabó Attila esetleges felvételét, mivel a volt fideszes honatya tájékoztatta Szentgyörgyvölgyi Pétert, hogy nem kíván belépni a frakcióba.
*
Az FKGP-frakció elhagyását is fontolóra vette Cseh Sándor, miután egyes kisgazda képviselők azzal vádolták, hogy csupán a reménybeli bizottsági tagságért csatlakozott a közelmúltban a képviselőcsoporthoz. Lapunknak elmondta: visszautasítja az ilyen vádakat és nem kívánja jelöltetni magát egyik parlamenti bizottságban sem. – Nagy reményekkel érkeztem az FKGP frakciójába, de csalódnom kellett. Ha a személyem békétlenséget szül a képviselőcsoportban, akkor inkább visszalépek a függetlenek közé – fogalmazott Cseh Sándor.
Csúcs László – aki Cseh Sándorral egy időben került vissza az FKGP frakciójába – azt sérelmezi, hogy a nyíltan „kormánybuktató” céllal politizáló torgyánisták még mindig többségben vannak a képviselőcsoport vezetésében és ők ülnek a bizottsági alelnöki posztokon is. Lapunknak kifejtette: tisztázni kellene, hogy ki hol áll, és a kormányellenes képviselőket ki kellene zárni az FKGP-frakcióból.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
