Piacnyitás az energiaszektorban

Tegnap már második alkalommal került a parlament elé a villamos energiáról szóló törvénytervezet, a korábbi javaslatot ugyanis a kormány mintegy másfél napos vita után visszavonta. A mostani tervezet értelmében 2003-tól a nagyfogyasztók egy része bárhonnan vásárolhatna majd villamos energiát. Ez a szabályozás a háztartásokat nem érintené, itt továbbra is hatósági áras maradna a villamos energia.

Blázsovics Lívia
2001. 10. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matolcsy György gazdasági miniszter tegnapi parlamenti expozéjában kijelentette: a piacnyitás, a verseny megteremtése és erősítése, valamint a költségek csökkentése a törvénytervezet legfőbb célja. A javaslatot ismertetve kiemelte, hogy 2003. január 1-jétől a nagyfogyasztók egy része – 33-35 százaléka – bárhonnan, akár kül-, akár belföldről is vásárolhat villamos energiát. Fontosnak nevezte, hogy a törvénytervezet átlátható piaci működést eredményez majd, és nagy hangsúlyt fektet környezetvédelmi kérdésekre, ezen belül a megújuló energiaforrások alkalmazásának erősítésére is.
A szabályozás a kisfogyasztókat, ezen belül a háztartásokat nem érinti, ezen a területen továbbra is megmarad a villamos energia hatósági ára. Mindez azt jelenti, hogy árcsökkenésre ugyan nem lehet számítani, de az áremelkedés mérséklődésére igen. Új elem, hogy a javaslat szerint létrejönne a független rendszerirányító szervezet, amely folyamatosan összehangolja majd az áramtermelő és -elosztó kapacitásokat a fogyasztói igényekkel. Matolcsy György rámutatott arra is, hogy az előterjesztés teljes mértékben megfelel a magyar gazdaság érdekeinek, és összhangban van az Európai Unió szabályozásával is.
A kormánypártok támogatásukról biztosították a javaslatot, az ellenzéki képviselők azonban bírálatot fogalmaztak meg vele szemben. A szocialisták szerint az előterjesztés csupán egy kerettörvény, és egyebek mellett hiányzik belőle az árképzés elvének meghatározása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.