Pokorni válaszolt Kovácsnak

Levélben válaszolt Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke Kovács László október 11-i megkeresésére, amelyben az MSZP elnöke kettőjük személyes találkozójára tett javaslatot az Egyesült Államokat ért terrortámadás kapcsán.

Hírösszefoglaló
2001. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pokorni Zoltán elmondta: örömmel vette Kovács László megkeresését, de sajnálja, hogy az MSZP korábbi elutasító magatartását az amerikai tragédia változtatta meg. A két pártelnök személyes megbeszélésének tárgyát és időpontját Rogán Antal, a Fidesz alelnöke egyezteti az MSZP megfelelő testületeivel. Pokorni üdvözli, hogy az MSZP immár nem kívánja eltiltani Nagy Sándor frakcióvezetőt attól: elfogadja a Fidesz képviselőcsoportja vezetőjének személyes találkozót ajánló kezdeményezését.
Kovács László közleményében megerősítette tárgyalási készségét. Egyetértett azzal, hogy a találkozót alaposan elő kell készíteni, s az MSZP elnöksége ki fogja jelölni azt a tagját, aki a munkában részt vesz.
– Arra kérem Pokorni Zoltánt, hagyja abba ezt az idétlenséget, amely úgy tünteti fel, hogy az MSZP elnökének engedélyével beszélek Szájer Józseffel, ennek hiányában pedig nem lesz találkozó – mondta Nagy Sándor az MTI-nek. Hozzátette: Szájer József levelére szerdán adja meg válaszát. A Fidesz frakcióvezetője azt javasolta Nagy Sándornak, hogy október végén találkozzanak egymással.
– A Fidesznek az a meggyőződése, hogy a polgárokat nem érdekli az oktalan viszálykodás – közölte Farkas Attila, a párt sajtófőnöke Nagy Sándor kijelentéseire reagálva. Hozzátette: sajnálja, hogy a Fidesz legutóbbi kezdeményezése nyomán a szocialisták részéről ismét viszályt kell tapasztalni. – Nagy legújabb indulatos megnyilvánulását viszont nem hagyhatjuk szó nélkül – fogalmazott. Utalt rá: a két frakcióvezető korábbi találkozója azért hiúsult meg, mert Kovács László nem engedélyezte azt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.