(Szerény szószedet, hódolattal
A. Bierce-nek)
anya
1. Kár, hogy nem juthat mindenkinek, mert csak egy van. Ő a szülők azon fele (pontosabban A szülő), aki azért imádkozik, hogy a lánya jobb férjet kapjon, mint amilyet ő. A fia miatt nem aggódik: biztos benne, hogy olyan takaros felesége úgysem lesz, mint az apjának. 2. Női nembéli (bibés) lény, aki jobban szereti a gyerekeket, mint az apjuk, mivel ő biztos lehet benne, hogy az övéi. 3. Nő, aki húsz évet tölt azzal, hogy a fiából férfit neveljen. Ezután jön egy másik nő, aki mindezt húsz perc alatt meg nem történtté teszi.
anyacsavar
Női mozdulat a férfi kifosztására a család nevében fizetésnapkor.
anyák napja
1. Május első vasárnapja. 2. A szeptemberi iskolakezdés napja (kivéve a pedagógusnőket). 3. Az a nap, amikor az ember hagyja, hogy az anyja az év egyik legnagyobb vacsorájával rukkoljon elő.
csáberő
Meghatározhatatlan valami, a tömegvonzás egyik fajtája, amellyel a nagy mellű csajócák rendelkeznek.
elnyomó
Fehér, hímnemű heteroszexuális, akit különben csak azért teremtett az Úr, mert az uborka nem tudja beverni a falba a szöget.
feleség
1. Más férfi hibája. 2. Gyógyír a férfi olyan bánatára, amelyet mint agglegény nem is ismerne. 3. Az egyetlen személy, akivel szemben ha győzöl a vitában, veszítesz. 4. Nő, aki inkább megjavítja az életedet, mint a nadrágod. 5. Nő, aki egy lélegzetre elmondja, hogy nincs egy rongya, amit felvegyen, valamint több szekrény kéne neki. 6. Szajha a konyhában, szakácsnő az ágyban. 7. Aki képes elhitetni a férjével, hogy ő a ház ura, miközben csak a házibolond. 8. Olyan személy, aki csak addig tart, amíg a házasság, szemben az exfeleségekkel, akik örökké.
feminista
Nő, aki azon bánkódik, hogy a spermadonorok mind férfiak.
filmcsillag
1. Hollywoodi lakos, aki nem tud sokáig házasságban élni, de látogatókat szívesen fogad. 2. Nő, aki kihívó ruhákat visel, hogy a csúcsra jusson, de közben mindig leveti. 3. Fiatal nő, aki nem veszi föl a férje nevét arra a rövid időre, s tehetségének a testmérő szalag szab csak határt.
hölgy
1. (elav.) Nő, aki puszta megjelenésével úriemberré varázsolja a férfiakat. 2. Jó memóriájú nő, aki nem felejt el senkit, és sosem feledkezik meg magáról. 3. Sportriporterek által így szólított súlyemelők, súlylökők, vízilabdázók, ökölvívók, karatézók, kézilabdások és egyéb csendes gyilkosok, emberütők.
lány
1. Olyan női egyed, aki hasonlít az újságokra: nagyalakú, mindig övé az utolsó szó, még ha nem is hihetünk minden szavának, továbbá vékonyabb, mint régen. 2. Azok a lények, akik végképp elválasztják a fiúktól a férfiakat. Típusai: A) BŰBÁJOS Az a fajta, akinek könnyebb megvédenie a becsületét a férfiak között, mint a hírnevét a nők közt. B) FRIGID Politikailag helyesen: testhőmérsékletileg nem párosítható. C) KARRIERISTA Aki annyit keres, mint egy férfi, anélkül hogy hozzá kéne mennie egyhez. D) KENCEMANCI Kozmetikailag átitatott. E) KONYHAKERÜLŐ Helyesen: mikrosütő-kompatibilis. F) KÖNNYŰVÉRŰ Politikailag helyesen: vízszintesen elérhető. G) KÖVÉR Helyesen: anyagcsereileg alulteljesítő. H) MODERN Semmitől sem fél, csak egy rakás mosatlan edénytől. I) NYÜZÜGE Csontvázilag kiemelkedő. J) RÉSZEG Szóbeli dyslexiás. K) ROMANTIKUS Olyan lovagról ábrándozik, aki leveszi őt a lábáról, de közben a kezéből eszik. L) NAGY FENEKŰ Kisportolt farizmú. M) SZAPPANOPERA-FÜGGŐ Melodramatikusan rögzült. N) SZOLÁRIUMNÉGER Helyesen: Naphangsúlyozó. O) TÁNCBUZI Helyesen: Prekoitálisan ritmizáló. P) VISÍTOZÓ Politikailag helyesen: vokálisan elismerő.
menstri
Hormonális merénylet, egyesek szerint gyilkosság. (Lásd még: megjött a nagynéni, bejöttek az oroszok, ketchup, pizzaszósz.)
nő
1. Isten második (helyesen: első) hibája. 2. Aki mindig tudja, mi hol van, és pont ezért utálják a férfiak. 3. Teremtmény, akivel kétféle módon lehet bánni, de hogy melyik az a kettő, azt egy férfi se tudja. 4. Olyan nőnemű lény, akinek az ember inkább esne a karjaiba, mintsem hogy a kezébe kerüljön. 5. Csak háromszor szenved miatta férfi: a) amíg megkapja; b) amikor az övé; c) amikor elveszíti. 6. Teremtmény, akit elég széppé tett az Isten, hogy a férfiak imádják, és elég megmagyarázhatatlanná, hogy viszontszerethesse a férfiakat. 7. Olyan teremtmény, aki nélkül a pénz nem érne semmit. Nemzetgazdaságilag nélkülözhetetlen tehát. 8. Érthetetlen lény: ha közel engedi magához az ember, elszemtelenedik, ha távol tartja magától, zúgolódik. 9. Megvan az a képessége, hogy átlásson másokon (különösen a férfiakon), de csak ritkán pillant magába. 10. Felszabadult nő: akinek szexuális kapcsolata volt a házassága előtt, és munkája utána. 11. Gyakorlatias nő, akinek van közgazdasági érzéke, mihelyt a férje elég pénzt ad hozzá. 12. Naiv nő: aki azt hiszi, olyan fiatalnak látszik, mint ahogy azt ő mondja a barátnőinek 13. Régimódi nő: Aki arcmosás után is pont úgy néz ki, mint előtte, és arra törekszik, hogy az első férj egy életre szólóan tartson. 14. Leleményes nő: aki úszni tanítja a gyerekeit, miközben a vízszerelőt várják.
női film
Olyan mozi, amelyben az asszony (pardon: a nőnemű) végig csalja a férjét, és a hepiend előtt a férje könyörög a bocsánatáért.
női intuíció
Másként: férfiúi átlátszóság.
öreglány
Hölgyek, akik születtek, nem nemzették őket. Sírfeliratuk az lehetne: „Felbontatlanul visszaküldve.”
szépség
1. Egyetlen ember véleménye, szemben a kedvességgel, amely többé. 2. A legkegyetlenebb isten, akinek ostora a tükör. 3. Ez kell hogy legyen egy lánynak, mert az átlagos férfi szeme élesebb, mint az esze. 4. Egyezményes jel Isten és ember közt. 5. Amikor a férfi fedez föl egy nőt, szemben a bájjal, amikor a nő fedezi föl a férfit.
szépségverseny
Ahol a legtöbb, legszebb, legkevésbé felöltözött nőt láthatja az ember.
szűziesség
A legtermészetellenesebb minden perverzió közül. Olyan erény, amelyet igazán akkor élvezhetünk, ha egy szép nővel kapcsolatban merül föl, tőlünk távol.
sztriptíztáncos
Női színész, akinek nem tudja a jobb keze, mit vesz le a bal. Aki öv nélküli köpenyben lép színpadra, és köpeny nélküli övben lép le.
titkárnő
Olyan nőszemély, aki igazán megéri a pénzét: olyan kifogásokat tud kitalálni, amelyeket a főnök felesége elhisz.
zsémbes asszony
1. Nincs is ilyen. 2. Ha van, az a fajta, amelyik addig zsörtölődik a férjével, amíg az meg nem teszi, amit kíván. Attól fogva lenézi, mint olyasvalakit, aki nem tud kiállni a véleménye mellett. 3. Emlékezőképességét csak a felejtésre való képtelen volta múlja felül.
Ezeket a vádakat nehezen fogja lemosni magáról a bukott vezérkari főnök
