Medgyessy Péter, az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltjének magáncége – a Medgyessy Tanácsadó Kft. – az előző választások után tanulmányt írt az Orbán-kormánynak a Malév helyzetéről – erősítette meg a Népszabadság információját Katona Kálmán volt közlekedési miniszter. Elmondta: a tanulmányban foglaltakat felhasználták a légügyi stratégia kialakításában és megküldték az ÁPV Rt.-hez is. A megbízás nem érte el a közbeszerzési pályázat kiírásához szükséges összeghatárt. – Medgyessy Péternek komoly tapasztalatai vannak a finanszírozás területén, ezért pazarlás lett volna, ha nem vesszük igénybe tudását – fogalmazott Katona. Mint ismert, az MSZP folyamatosan támadja a kormány Malévval kapcsolatos tevékenységét. Ezzel összefüggésben kérdésünkre Katona Kálmán megjegyezte: Medgyessy nem szocialista politikusként viselkedett a tanulmány elkészítésekor, hanem független szakértőként. Érdeklődésünkre azt is elmondta: információi szerint Medgyessy a MÁV Rt.-vel is tárgyalt, ám arra nem tudott válaszolni, hogy a szerződés létrejött-e.
– A szakértelemre, a szaktudásra mindig és mindenütt szükség van – mondta az üggyel kapcsolatban Medgyessy Péter. Gál J. Zoltán, a politikus helyettes kabinetfőnöke azt közölte: a céget konszolidációs program kidolgozására kérte fel a Malév. Mivel nagy állami vállalatról volt szó, Medgyessy Péter találkozót kezdeményezett Orbán Viktorral. A kormányfő Katona Kálmán szakminisztert ajánlotta közreműködésre. Gál szerint a tanácsokat nem fogadták meg.
Amióta a Fidesz-kormány az új Nemzeti Színház expó telki felépítését elhatározta, az MSZP a beruházás munkálatainak majd minden fázisánál kifogást emelt. Azonban, mint laptársunk közzétette, Medgyessy tanácsadói cége végezte az új Nemzeti Színház közhasznú társaságként való végelszámolását, és két munkatársa a mai napig tanácsadóként vesz részt a Schwajda György vezette Nemzeti Színház Rt. pénzügyeinek felügyeletében. Márton Éva, a kormánybiztosi iroda szóvivője elmondta: a kht. 1999-ben alakult részvénytársasággá, amikor Medgyessy Péter még nem döntött, hogy visszatér a politikusi pályára. Cége azóta látja el a Nemzeti Rt. felügyeletét. Márton Éva nem lát kivetnivalót a dologban.
Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője teljesen normálisnak tartja, hogy egy tanácsadó cég szakmai megkeresés esetén eleget tesz annak, érkezzen az akár a kormány részéről. Nagy éppen ezért természetesnek tartotta, hogy Medgyessy nem számolt be a párt vezető testületei előtt cégének tevékenységéről.
Egyre fenyegetőbb a háború árnyéka
