Poros ügyek

Horn Gyula is megkapta a maga levelét minap a benne lévő porral, amiről még nem tudni, milyen por, egyelőre szakértők vizsgálják, sugárbiológusok elemzik. Természetesen ízetlen tréfa az ilyen (amenynyiben tényleg tréfa), nem kéne ráhozni a frászt a kiérdemesült miniszterelnökre.

2001. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdekes, hogy a küldemény a Parlamentbe érkezett, innét küldték át illetékesek a Köztársaság téri szocialista központba, ahol viszont fifikás káderek dolgoznak, fény felé tartották a levelet, s – látván a benne lévő port – azonmód értesítették az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF), hogy baj van, immáron Horn Gyula is port kapott. Mire mindjárt kiszállt a terepre az OKF vegyi felderítőcsoportja, és zár alá helyezte, illetőleg titkosította a különös küldeményt.
A történtek valószínűleg mély nyomokat hagytak a sokat próbált államférfiban, aki a parlament csütörtöki vitanapján mindjárt le is mondott a neki kiporciózott egyperces hozzászólásról, helyette párttársai szidhatták a Fidesz-kormányt, hadd érezze a kabinet a törődést.
Én egyébként Horn Gyula helyében a csomagküldeményeket is fenntartással fogadnám, ha például ketyegést észlelnék a nekem címzett pakkban, már tárcsáznám is a központi tűzszerészeket, illetve az említett katasztrófavédelmet. (Érdekes különben, miért Horn Gyulának küldenek ilyen levelet, miért nem, teszem azt, a Galambtenyésztők Egyesületének vagy a Veresegyházi asszonykórusnak.)
Amúgy nem sokkal az eseményt követően már meg is született az első Horn-féle lépfenevicc: „Négy éven át ő hintette nekünk a port, most neki hintik…”
Én egyébként nem tartom valószínűnek, hogy Oszama bin Ladennek lenne személyes problémája a magyar munkásmozgalom régi harcosával. Valószínűbb ennél, hogy egy epésebb állampolgár adta fel a poros levelet, esetleg a párton belüli ellenzék szórakozik a legendás Marx téri karhatalmistával. Rajtuk kéne elverni a port.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.